Tóth Viktor

Van az a futóverseny, ahol az ember már a rajt előtt érzi: itt nem csak stopper lesz, hanem napfény, család, tópart, gyerekzsivaj, néhány komoly tekintetű gyorslábú, és az a bizonyos cél utáni mondat, hogy: „jó volt, jövőre is jövünk… csak addig kicsit edzünk is, nehogy megint a combunk tárgyaljon helyettünk.”

A pilisvörösvári UBM RedRun pontosan ilyen futófesztivál. Nem akarja túlbonyolítani a dolgot: futni kell, örülni kell, tapsolni kell, a gyerekeket engedni kell száguldani, a profikat pedig megnézni, hogyan néz ki az, amikor valaki látszólag könnyedén fut olyan tempót, amit mi kerékpárral is csak akkor, ha lejt és hátszél van.

Rakonczay Gábor megnyerte a szófiai Sri Chinmoy 10 napos ultramaratont: 1217,535 kilométert teljesített tíz nap alatt, ezzel az erős nemzetközi férfi mezőny élén zárt. A magyar szereplés különösen emlékezetes lett: Fodor Szilárd 1001,660 kilométerrel a 6., Török Benjamin 907,460 kilométerrel a 11., Tajti Tomi 653,120 kilométerrel a 19. helyen végzett, a 6 napos női versenyben pedig Kis Lilien 603,665 kilométerrel győzött, Racsai Pati 428,610 kilométerrel második lett.

A II. SzalamandRUN Futónap pontosan azt adta, amit egy jó terepfutó fesztiválnak adnia kell: családi hangulatot, erdei kalandot, komoly sportértéket, meredek emelkedőket, gyors lejtőket, és azt a célba érkezős mosolyt, amelyen egyszerre látszik a boldogság, a fáradtság és a belső monológ: „ezt jövőre is megcsinálom… csak előtte kicsit többet futok hegyre”. A versenyt 2026. május 9-én rendezték Solymáron, a Solymári Vár alatti területről indulva, a távok pedig a gyerekfutamoktól a terepmaratonig kínáltak kihívást.

Heather Jackson Cocodona 250 szereplése azért volt az idei verseny egyik legizgalmasabb mellékszála, mert ő nem klasszikus „200 mérföldes specialista”. Inkább az a sportoló, akinek a múltja úgy néz ki, mintha valaki túl sok sportágat tett volna egy shakerbe: jégkorong, triatlon, Ironman, országos pályakerékpáros dobogók, gravel, ultrafutás – majd a végén fejreállította, és kijött belőle a Cocodona 250 fantasztikus célbaérkezése.

Rachel Entrekin nem egyszerűen megnyerte a Cocodona 250-et. A 34 éves amerikai ultrafutó az arizonai sivatagból a hegyekig vezető, több mint 400 kilométeres pályán első nőként győzött összetettben, és közben megdöntötte a verseny abszolút pályacsúcsát is. A Cocodona eddig is az ultrafutás egyik legnagyobb, legporosabb, legálmatlanabb kalandja volt – most viszont kapott egy olyan történelmi fejezetet, amit még a frissítőpontokon is csak állva illik mesélni.

Van az a futó, aki a Marathon des Sables után leül, leveszi a cipőjét, és három hétig gyanakodva néz még a lépcsőre is. Des Linden nem ez a futó. Ő egy héttel a Szahara után lefutotta a Boston Marathont. Nem is akárhogyan! Mert úgy látszik, Amerikában is van Csipi-féle iskola: ha vége egy nagy menetnek, lehet keresni a következő rajtvonalat.

Hawaiin, Oahu szigetén zajlik az első Pacific Land Forces Team Readiness Challenge, az U.S. Army Pacific új, nemzetközi csapatszintű katonai erőpróbája. A verseny egyszerre outdoor túlélőiskola, taktikai feladatmaraton és szövetséges „bizalomedzés”: dzsungel 10K, 8 mérföldes ruck, tájékozódás, akadályok, lövészeti és csapatfeladatok – vagyis minden, amitől a résztvevőknek nincsen igénye az esti kondizásra.

A hétvége megint nem hagyta pihenni az állóképességi sportok rajongóit: Lehmann Csongor a WTCS Samarkand dobogóját ostromolta, Kropkó Márton megmutatta, hogyan kell szétúszni egy világelit-mezőnyt, Hayden Wilde Szingapúrban T100-történelmet írt, az Everest útvonala újranyílt, Kaliforniában pedig a Canyons by UTMB 100K hozta az ultrafutó tűzijátékot.

Május 1-én megkezdődött Szófiában a Sri Chinmoy 10 napos ultramaraton, a többnapos futás egyik különösen kemény, extrém versenye. A magyar színekben induló Rakonczay Gábor esélyesként állt rajthoz, és az első napok alapján nem is udvariaskodni érkezett: a hivatalos eredményközlés szerint három nap után 405,845 kilométerrel vezeti a férfi mezőnyt.

A maratoni futás történetének egyik legnagyobb fala ledőlt: a kenyai Sabastian Sawe 1:59:30-as világcsúccsal nyerte meg a 2026-os London Marathont, vagyis hivatalos, versenykörülmények között elsőként futott két órán belüli maratont. Ez már nem egyszerű sporthír, hanem az a pillanat, amikor a stopperóra is levegő után kapkod.

Egyetlen hétbe belefért a teljes terepsport-univerzum: világszintű triatloncsaták, amerikai ultrafutó-parádé, katonai állóképességi őrület, magyar szabadtüdős világcsúcs és egy Everest-szezon, amelyet egy 30 méteres jégtorony állított meg.

Az elmúlt napokban a terepsport hírei megint bebizonyították, hogy az állóképességi sportokban nincs „normális hétvége”. Legfeljebb olyan, amikor az egyik ember 100 kilométert fut hegyen-völgyön, a másik 42 kilométert menetel hátizsákkal, a harmadik egy levegővel merül 105 méterre, a negyedik pedig az Everest alaptáborában nézi, hogy egy házméretű jégszörny mikor engedi tovább.

Kristian Blummenfelt ismét megmutatta, miért tartják a hosszútávú triatlon egyik legfélelmetesebb versenyzőjének: április 18-án megnyerte a Memorial Hermann IRONMAN Texas North American Championshipet 7:21:24-es idővel, miközben a nőknél honfitársa, Solveig Løvseth győzött, a férfiaknál pedig Casper Stornes is dobogóra állt. A texasi diadal nem csak önmagában hatalmas siker, hanem azért is, mert tökéletesen illeszkedik Blummenfelt március vége óta tartó menetelésébe: Geelong, Oceanside, Texas – három nagy győzelem, szinte megállás nélkül.

Három nap, alig több mint egy óra alvás, 100 km feletti táv, nehéz terhek, technikai próbák, vízi feladatok és mentális daráló: a 2026-os Best Ranger Competition megint bebizonyította, hogy itt a hátizsák nem kiegészítő, hanem jellempróba. A csapat nemcsak társak összessége, hanem együttműködő egység. A Team 49, Sgt. Drew Schorsch és Spc. Caleb Godbold győzött, miközben a 75th Ranger Regiment a teljes dobogót besöpörte.

A Boston Marathon idén is megmutatta, miért több egyszerű országúti futóversenynél: a kerek 130. eseményre 30 000 fős mezőnyt vártak, közel 130 országból és az Egyesült Államok mind az 50 államából, ráadásul 2026-ban a szervezők a korábbi négy helyett hat rajthullámmal indították útjára a mezőnyt, hogy gördülékenyebb legyen a Hopkintontól a Boylston Streetig tartó nagy futam. John Korir káprázatos pályacsúccsal hálálta meg a fantasztikus hangulatot.

A TOUGH RUCK nem egyszerű sportesemény a legendás Boston Maratonnal közösen, hanem maratoni távú terheléses emlékmenet: 42,2 km (26,2 mérföld), kötelező súly a háton, katonás fegyelem és egy ügy, amely túlmutat az eredménylistán. A 2026-os concordi eseményen 875 célba érő teljesítette a próbát, miközben a mezőny több mint 1,49 millió dollárt gyűjtött a Military Friends Foundation támogatására.