Sandhurst kupa, nemzetközi katonai csapatverseny az USMA Black győzelmével, kanadai bronzéremmel
A Sandhurst kupa egy nemzetközi katonai csapatverseny, amelyet idén az USMA Black csapata nyert, másodikként a Minnesotai egység állhatott a dobogóra, a harmadik (és a negyedik) helyen pedig kanadai csapat ért célba. Két nap, több mint 50 kilométernyi kemény versenyzés és 13 összetett akadály – köztük fizikai erőnléti, lövészeti és szárazföldi és vízi navigációs kihívások – leküzdésével az USMA Black kiemelkedett a mezőnyből.
A célbaérkező 48 csapatból, a legjobb nem amerikai a 8. helyen célbaérkező lengyel egység lett, őket az angolok követték. Minden formáció 11 versenyzőből állt, akik közül legalább kettő nő.
Kicsi a bors, de erős - Wisport Crafter 55 taktikai hátizsák bemutató
Amikor az Elite Challenge felkészülés elkezdődött (2021), akkor szerettem volna egy olyan hátizsákot, amelyik kicsi, kompakt, nagyon strapabíró és praktikus. Különböző edzéseket terveztem magamnak, amelyek nagy része tartalmazott hátizsákos feladatokat. Hosszas keresgélés után a lengyel Wisport cég Crafter 55 hátizsákjára esett a választásom, mert pontosan olyan, amit szerettem volna. Mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket? 3 év használat után sok mindent tudok róla mondani…
Összesítés 4.66Nemzetközi katonai és civil túra verseny - Varusteleka Remote Military March, 2025 április 25–27
Hatodik alkalommal rendezik meg a Varusteleka Remote Military March katonai és civil menetelést. A finn Varusteleka több outdoor programot szervez, nagyon aktív közésségépítő csapat, így ez a kihivás is igazán izgalmas - minden túrázónak és természetjárónak jó lehetőség egy különleges nemzetközi eseményen való "távoli" részvételre!
Czaun Dóra spec matekosból vált a katonai versenyek, így az 54-es Kihívás rendszeres dobogósává
A XXV. jubileumi 54-es Kihivás téli fordulóján nem lehetett nem észrevenni, hogy a legjobb csapatok között kettő is vegyespáros és noha már régóta idejétmúlt az a nézet, hogy a nők kevesebbet bírnak, még mindig kevesebb hölgy vállal be ilyen szélsőséges erőpróbákat. A példák pedig azt mutatják, hogy legalább annyira képesek, mint a férfi kollégáik. Amikor a célban megkerestem az interjúval kapcsolatban Czaun Dórát, aki a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj állományában harmadéves honvédtisztjelölt, azonnal mosolyogva igent mondott. Az interjú közben pedig nem győztem egyik ámulatból a másikba esni! Szerintem Dóra szavai nemcsak számomra motiválóak és különlegesek!
Jubileumi 54-es Kihívás embertpróbáló téli feladatokkal a Balaton-felvidéken
Idén télen került megrendezésre 25. alkalommal a legendás tájékozódási járőrverseny, amelyen 2006 óta bizonyíthatják rátermettségüket a katonák, a társszervezetek tagjai valamint a kalandkereső civilek. Általában a téli események a kihívások, de a lehetőségek szerint nyáron is szervez ilyet a MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ és a Veszprémi Honvéd Sportegyesület. Az idei jubileumi verseny egyben a hivatalos „MH IV. Járőrpár Szintű Túrabajnokság” is volt a katonai egységek számára. Az 54-es egyik jellemző adata idén sem változott: a versenyt az indulók 30%-a tudta befejezni!
Svédországban készül egy válogatott katonai csapat az epikus sarkköri ultramaratonra (+videó)
Egy angol katonai válogatott Svédországba tette át a kiképzés utolsó szakaszát a világ egyik legnehezebb versenyére, a 10 napos 500 kilométeres sarkköri ultramaraton előtt. Katonai legendák, kalandorok és tévés személyiségek, Jason 'Foxy' Fox, Aldo Kane, a katonai kereszt tulajdonosa, Brian Wood és Karl Hinett tavaly indították el kampányukat, az SSAFA-val (a fegyveres erők jótékonysági szervezetével) együttműködve kezdték meg a felkészülést és edzést. Az epikus sarkvidéki teljesítmény célja, hogy reflektorfénybe kerüljön a katonák életében fontos mentális egészség kérdése.
Kajtár Bence aki nemcsak a madarak megfigyelése miatt szereti a extrém kihívásokat
Kajtár Bencét a 2024 évi 54es nyári Kihíváson ismertem meg, ott meglehetősen sok időnk volt közösen megoldani a felmerülő problémákat a közel 40 órás út során. Bakony, 100+ km, 40 fok feletti nappali hőmérséklet, változatos és néha nagyon nehéz feladatok, minimális pihenés, egyensúlyozás a megfelelő menetsebesség és a pihenés keskeny határmezsgyéjén... Nemcsak Bence lelkesedése, hanem a természettel való egészen különleges viszonya is biztosította a helyét a Terepsport interjúk között.
Az 54-es kihívás titkai - Gál Tamás szervezővel beszélgettünk egy legenda születéséről
Az 54-es Kihívás legendája lassan, de biztosan erősödik, egyre többen ismerik meg. A próbán résztvevők száma nem emelkedik ilyen gyorsan, hiszen nagyon nehéz, összetett és embertpróbáló teljesítményt igényel a teljesítés. 2024-ben a terepsport.hu szerkesztőjeként sikerrel teljesítettem a nyári próbát. Ott ismerkedtem meg az egyik főszervezővel Gál Tamás ftőrm.-rel.
BACH Specialist 75 hátizsák extra kényelemmel és katonai strapabírással - teszt, ajánló
Extrém terep? Sűrű bozót? Nehéz teher? Ennek a zsáknak egyik sem akadály. A BACH Specialist 75 egy igazi hátizsák különlegesség, amelyet a nyáron teszteltem. Nagy, erős, strapabíró, de mégis könnyű, túrázni vele pedig igazi élmény! Olyan túrazsák, amely a kialakítása és a tervezése révén sokkal többet ad, mint amire egy normál túrán szükséged lehet, de árban és súlyban is bőven versenyképes – miközben nehezebb helyzetekben is kiemelkedő támogatást ad. Valóban létezik ilyen? A tesztből kiderül.
Összesítés 4.84Rejtői kalandok az 54-es kihíváson, ahol a táv, a hőség és az extra feladatok is próbára tették a vállalkozókat
Legendák övezik az 54es kihívás nevű tájékozódási teljesítménytúrát. Ami persze ennél sokkal több. 2024-ben, a nyári próbán az előzetes információk szerint is iszonyatosan nehéz körülmények vártak az indulókra - a legnagyobb kánikulában 108 vagy annál több kilométer keresztül-kasul a Bakonyban, legalább 30 extra feladattal nehezítve. Szintidő 42 óra. 2024-ben nagyon sokan feladták teljesítés közben, a célbaérkezők között azonban volt olyan, aki 28 óra alatt teljesítette a nem mindennapi menetet.
First Tactical Specialist 3-Day tactical backpack review
I chose the bag to prepare for the Elite Challenge in 2021, as well as to raise backpacking training to a higher level. I wanted to test and try out a medium-sized backpack designed for serious use. I looked through the descriptions and tests of many bags, and finally decided on this one. Let's see, after a year of intensive use, was my decision right?
Salomon XA Forces Mid tactical and trekking boots review
I was very curious about Salomon's hiking shoes and running boots. Partly because I've been training and racing in Salomon cross-country shoes for years, partly because I've never owned a boot from them before, but I've heard a lot of good things about this equipment. And the third reason is that the Salomon XA Forces Mid boots seemed to be the perfect choice for increasingly frequent backpacking training. Theoretically. Of course, the test is when we go out into the field.