A múlt heti máltai győzelem után Poór, a Megathlon SE és a Merida Maraton CST versenyzője hamar regenerálódott, sérüléseiből – hiszen tereptriatlonban azok szinte kötelezőek – gyorsan felépült, így motiváltan és jó erőben állt a rajtvonalhoz. Az úszásnál még nehezebb volt a helyzete, egy kis triatlonos vízi birkózást követően meg kellett állni a felszerelését megigazítani, így 1:45 perc hátránnyal lépett a partra. De ismét neki kedvezett a terepkerékpáros pálya, a hosszú, meredek és sziklás pályán 18 km után már az élen állt.
A taktika egyszerű volt: ilyen ellen erős ellenfelek esetében az első körben mindent beleadva le kell őket szakítani, lelkileg „megszerezni” a győzelmet, a második körben pedig tartani az előnyt. Ez most Briginek tökéletesen sikerült!
A chilei Barbara Riveros nemcsak tereptriatlonban, hanem országúton is a legjobbak között van, a riói olimpián 5. helyen ért célba, legendásan gyors és szívós futó. Az angol Nicole Walters fiatal triatlonista tehetség, emellett különlegessége, hogy paratriatlon versenyzők „guide”-jaként, már több olimpiai érmet segített megszerezni.
A magyar bajnok 2:45 perc előnnyel indult a sziklás futópályára, a két üldöző közül a chilei lány elképesztő tempóban eredtek utána. Az első futókör végére az előny lecsökkent 1:28-ra, a chilei versenyző még nagyobb erővel indult a második körre – de Brigitta kellő tapasztalattal és önfegyelemmel rendelkezik ahhoz, hogy nem adta ki kezéből a győzelmet, a célba végül 0:56p előnnyel érkezett, életének talán legnehezebb és legnagyobb győzelmét aratva!
Poór Brigitta boldog mosollyal érkezett a célba:
Az 5 km-es fordítónál láttam, hogy Barbara jön fel rám, de tudtam, hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy visszaverjem a támadását. Fejben végig nagyon ott voltam a versenyen, a testem pedig követte, amit az elmém diktált. Nagyon meleg volt, a pálya végig nagy figyelmet követelt, de egyre biztosabb vagyok abban, hogy a szélsőséges körülmények között is megállom a helyemet!
XTERRA Ciprus, női eredmények
| Pos | Name, NAT | Time | Points | Swim | Bike | Run |
| 1 | Brigitta Poor, HUN | 3:03:41 | 75 | 0:23:45 | 1:55:08 | 0:44:49 |
| 2 | Barbara Riveros, CHL | 3:04:37 | 67 | 0:22:02 | 1:59:41 | 0:42:54 |
| 3 | Nicole Walters, GBR | 3:07:48 | 61 | 0:22:27 | 1:59:21 | 0:46:00 |
A férfiaknál a sérüléssel rajthoz álló spanyol Roger Serrano fantasztikusan versenyzett, ismét szoros küzdelemben szerezve meg a győzelmet.
XTERRA Ciprus, férfi eredmények
| Pos | Name, NAT | Time | Points | Swim | Bike | Run |
| 1 | Roger Serrano, ESP | 2:41:02 | 75 | 0:19:57 | 1:40:10 | 0:40:55 |
| 2 | Maxim Chane, FRA | 2:42:33 | 67 | 0:19:48 | 1:41:13 | 0:41:32 |
| 3 | Victor Del Corral, ESP | 2:44:30 | 61 | 0:22:11 | 1:41:48 | 0:40:31 |
XTERRA Cíprus távok: 1500m tengeri úszás, 36 km terepkerékpár (1450m szint), 11km terepfutás (280m szint, hosszú tengerparti, mély homokos szakaszokkal).
Forrás: xterraplanet.com | Edzések, edzéstervek: www.triatlonedzo.hu | Edzés cégeknek: www.cegedzes.hu
Fotók az XTERRA Ciprus versenyről
-
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz!
Kattints a nagyításhoz!
https://www.terepsport.hu/xterra-hirek/item/8452-poor-brigitta-duplazott-xterra-tereptriatlon-vilagkupa-ciprus-gyozelem#sigProIdbf5a2fee82



