Narosan áfonya a vaspótló
43 éves nő vagyok, aki évek óta fáradékonysággal, szédüléssel kimerültség érzéssel küzdött. Az ok másfél éve derült ki, egy labor vizsgálat kapcsán. Vashiányos anémia: vas érték 2,5, a hemoglobin 89 volt.
A háziorvos nagyon elővigyázatosan és felelősségteljesen azt mondta, hogy ezt bizony ki kell vizsgálni. Hasi UH.,nőgyógyászat, gyomor tükrözés, vastagbél tükrözés, de a vérszegénység oka mégsem derült ki.
Narosan mini, az egészséges „gumicukor”
Az egészség megőrzése érdekében kiemelkedő szerepű a helyes táplálkozás kialakítása, amelyet már egész kisgyermekkortól kezdve következetesen és tudatosan gyakorolni kell. Az ún. táplálkozásfüggő betegségek jelenléte azonban arra enged következtetni, hogy van még mit tanulni és tanítani ennek elérése érdekében.
A vezető halálokokon, a szív-érrendszeri és daganatos betegségeken kívül a helytelen táplálkozás kapcsán számos egyéb betegség is kialakulhat, ilyen például az elhízás, a cukorbetegség, a csontritkulás, de még a fogszuvasodás is.
Az illóolajak és a vitaminok
Rendszeresen használom a gyógyításban az illóolajokat. A Teafa olajtól több gombás köröm meggyógyult már, hosszú ideig, töményen bedörzsölve a körömbe fejtette ki hatását.
A Citromolajat a torokfájáskor ecsetelésre használjuk, a Levendulaolaj a barátnőmet nyugtatja, a hálószobájában párologtatóba teszi. Az Antistressz olaj folyamatosan párolog a lakásunkban.
Új vélemények
-
Re: Brutális tempó és mentális harc: Tőkés Imre útja az 54-es kihívás idei győzelméig
Kiemelt
2026. szeptember 01
Le a kalappal! Gratulálok!
-
Re: 104 kilótól a Himalája dobogójáig – Blaskó Mihály története a változásról, futásról és 217 kilométerről
Kiemelt
2026. szeptember 01
Nagyon motiváló. Ez a backyard is érdekes verseny lehet. Elképzelni
... -
Re: 104 kilótól a Himalája dobogójáig – Blaskó Mihály története a változásról, futásról és 217 kilométerről
Kiemelt
2026. szeptember 01
Gratulálok! Nem is feltétlenül az ezüstéremhez, sokkal inkább a
... -
Re: A Striker Challenge ezüstérmese, aki a tűzzel is játszik – Andraž Teran az akadályokról, a kitartásról és a terep valódi természetéről
Kiemelt
2026. szeptember 01
Mindig öröm ilyen interjúkat olvasni, és a verseny is tetszik (mert
... -
Re: A Striker Challenge ezüstérmese, aki a tűzzel is játszik – Andraž Teran az akadályokról, a kitartásról és a terep valódi természetéről
Kiemelt
2026. szeptember 01
Ebben a Striker Challenge videóban ő látható. Meg a versenyről egy kis
...
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
Futócipőből a tereptriatlon győzelemig: Vásárhelyi Máté sokkolta a mezőnyt a tereptriatlon országos bajnokságon
-
A Striker Challenge ezüstérmese, aki a tűzzel is játszik – Andraž Teran az akadályokról, a kitartásról és a terep valódi természetéről
-
104 kilótól a Himalája dobogójáig – Blaskó Mihály története a változásról, futásról és 217 kilométerről
-
A bűvész, aki 42 maratont húzott elő a kalapból – Benji Wilkins és a Marathons for Mum története (+videó)
-
Aleksandra Taistra teljesítette az egyik legnehezebb női mászóútvonalat: Alfredo Alfredo (7a/5.11d)
-
Nagyatád 2026: Zelinka történelmi győzelme és Gošnjak címvédése az év leghosszabb napján
-
Újabb Szőnyi Ferenc kerékpáros csúcs Erdélyben - első Everesting rögtön dobogót ért a Sugás 24-en
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
Sam Laidlow világcsúcsa és Alanis Siffert berobbanása – Challenge Roth Ironman távú triatlon 2026
06 júl. 2026
-
A Striker Challenge ezüstérmese, aki a tűzzel is játszik – Andraž Teran az akadályokról, a kitartásról és a terep valódi természetéről
31 aug. 2026
-
Aleksandra Taistra teljesítette az egyik legnehezebb női mászóútvonalat: Alfredo Alfredo (7a/5.11d)
12 aug. 2026
-
Warg Camino 55+5 L hátizsák – amikor az ultrakönnyű nem egyenlő a gyengével (+videó)
30 jún. 2026
-
Tizenhét év után partot ért – Rob Lea befejezte a világ egyik legőrültebb "hét hegy, hét tengerszoros" sportküldetését
26 júl. 2026
-
Ethan Suplee nemcsak a kifogásokat dobta le - egy Titán életmódváltása
05 jún. 2026
-
Norvég Ironman roham Texasban - Kristian Blummenfelt győzött, dübörög a skandináv triatlonhenger
24 ápr. 2026
-
A világ legtovább kerékpározó sportolója Heinz Stücke elindult az utolsó útra – 648 000 kilométer után leszállt a kerékpárról
25 júl. 2026
-
Szőnyi Ferenc 61 évesen dobogón Amerikában - önellátó ultrakerékpár
24 jún. 2026
-
Raktárból a világcsúcsig: ki az a Dmitry Klimov, aki 123 órán át nem szállt ki a Backyard Ultrából?
27 jún. 2026
-
Együnk több disznóhúst, hogy megmentsük a... kit is?
23 jún. 2026
-
Sarah Ruggins bicajjal átszáguldott Európán: 6042 km, 9 ország, 13 nap - egy rekord, ami túlmutat a wattokon
23 jún. 2026
-
50 méterre a csúcstól - Klein Dávid döntése életet mentett a Broad Peaken, ahol lavina sodorta el Nirmal Purja hegymászólegendát
03 aug. 2026
-
Ferenczi István második lett a Himalája „pokolkapujában” – magyar ezüst a The Hell Race 217 kilométeres magashegyi ultráján
26 jún. 2026
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi…
Szerző Bence
Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát?
Szerző Iguana
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.…
Szerző Tóth Viktor
Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb.
Szerző Tóth Viktor
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
Blog
-
A nyár látogatása - borsmenta
01 jan. 2013Hozzászólás: HozzászólásHa most, a tél közepén bekopogna hozzátok a nyár, mi történne? Ugye senki nem küldené el? És ha ez csak…



