Mester Bálint a DigiSport reggeli interjújában a Spartan Race kapcsán (+videó)
Bálint, aki a kezdetektől a X2S TEAM tagja, komoly eredményeket tud felmutatni a sportág rövid magyar történetében, sőt... az európai futamokon is! Igazi multisportolóként 2013-ban egyéniben megynerte a Fighter's Run rövid távját egyéniben, majd a X2S Speedcross csapat tagjaként ezt követően fél óra múlva a rövid távú csapatversenyt is.
Exkluzív interjú Gombos Károly sílövővel a Szocsi Téli Olimpiáról
A sprint verseny után beszélgettünk vele, hiszen Charlie régi terepsportos, tereptriatlonban és terepfutásban is évek óta rendszeresen indul, ráadásul kifejezetten jó eredményeket ért el nemzetközi versenyeken is, a X2S TEAM színeiben.
Szocsi 2014: kemény gyerekek vagyunk! – interjú Gombos Károllyal és Szőcs Emőkével (+videó)
„Tavaly már voltunk itt világkupán, és egészen nevetséges állapotok fogadtak minket. Most is mindent az utolsó pillanatra hagytak, tíz fokban, pulóverben kellett aludnom. Mostanra azért csak sikerült elkészülniük a szervezőknek” – nyilatkozta Gombos Károly, hozzátéve: már sikerült akklimatizálódni, és a magaslatot is megszokták.
Interjú Csanyával a terepfutás kérdéseiről, a tervekről, a versenyekről
A bevezető képet is azért választottuk a cikkhez, mert rá nagyon is jellemző - módszerei különlegesek, néha a határt súrolják, talán át is lépik, sokan nem is szeretik ezért, de Csanya elkötelezettsége és elszántsága a terepfutók és a terepfutás érdekében megkérdőjelezhetetlen.
A terepsport.hu és a X2S TEAM sportolói évek óta kapcsolatban vannak Csanyával, idén is több közös munkájuk lesz. Ezek bevezetéséhez készítettünk egy rövid interjút.
Milyennek értékeled a magyar terepfutás idei évét? Nemcsak a verseny eredményeket, hanem a terepfutás népszerűségét, közösségét illetően is?Mérföldkőnek érzem a 2013-as évet. A terepfutók száma elképesztő módon növekszik. Egyre több verseny, egyre több közösségi futás van. Elég ha a Balboa futásokra gondolunk. Több száz ember jött el, pusztán a futás öröméért! Amikor 2011-ben elindítottam a Szerda Esti Szeánsz-t volt, hogy ketten voltunk rajta Tapírral. A szerdai nap helyett most kedden van a Szeánsz, stabil 30 feletti létszámmal. Még a teljesítménytúrákon is érezhetően megnőtt a futók száma.
Interjú - edzésben Lesley Paterson XTERRA és tereptriatlon világbajnokkal
Rövid bemutatás: Lesley Paterson skót multisportoló, XTERRA és ITU tereptriatlon világbajnok, ITU junior duatlon világbajnoki ezüstérmes, többszörös angol terepfutó bajnok. Civilben pedig tv és mozi forgatókönyveket ír, többek között a HBO csatornának. Jelenleg egy hollywoodi projecten dolgozik.
Futóként és tereptriatlonistaként a legkülönlegesebb és legfigyelemreméltóbb vonása, hogy a profi mezőnyben is a legjobb férfiak futóidejével vetekszik a tempója, ami tekintve a mezőny erősségét (triatlon, duatlon, Ironman, sífutó bajnokok, profi versenyzők, világkupa dobogósok állnak rajthoz) igazán kiemelkedő teljesítmény.
...és persze - mint azt a mellékelt videó mutatja - nem megy szomszédba egy kis humorért...
A cikk folytatása egy edzés cikk, amelyet teljes terjedelemben a decemberi Sportime magzinban lehet elolvasni más edzésleméleti, sportpszichológiai cikkek mellett.
Száraz Dénes interjú, közös terepduatlon edzésterv az Életfa Terepfesztiválra
Száraz Dénes nemcsak a színpadon érzi elemében magát, hanem a legkülönfélébb szabadtéri sportok is között is otthonosan mozog.
A X2S Haibike TEAM versenyzője már számos extrémnek is nevezhető kalandon van túl (Ironman, extrém tereptriatlon itthon és külföldön, ultra terepfutás), az idei évben elsősorban a terepversenyekre koncentrál.

Az Életfa – X2S Terepfesztivál egyik házigazdájaként vállalta, hogy a terepduatlon versenyszámra egy 8 hetes edzéstervet oszt meg a vállalkozó kedvű sportolókkal, akik szeretnék kipróbálni ezt a különleges és szép sportágat.
Pindroch Csaba hasonló edzéstervet és felkészülést vállalt a terepfutással kapcsolatban, interjú készül vele is..
Az augusztus elején induló edzéstervhez készítettünk egy sportos bevezető interjút Dénessel, amelyet majd rendszeresen követnek újabbak is kéthetente a felkészülés és az őszi sportesemények kapcsán.
Nem tartanám etikusnak az eltávozást – interjú Kökény Roland olimpiai bajnokkal
Lecsengett az ötkarikás játékok utáni hajcihő, most még egy vébégyőzelmet tervez rövid távon Kökény Roland - párosban Dombi Rudolffal. A Honvéd-telepen beszélgettünk a sportolóval, aki 1988 óta álmodozott az olimpiai aranyról, és jó ideje már csak egy évre tervez előre. 38 éves lesz, mi fér még bele, és mi jön utána?
A K-híd kordon nélkül szokatlan, de a dimbes-dombos Hajógyári-sziget is igen kietlen így február közepén. Gyalog senki nem jár itt ilyenkor. A Honvéd telephez vezető utat betontömbök szegélyezik szlalomban. Kökény Roland rövid ujjú pólóban jön ki elém a Sportvendéglő kapujához, nehogy eltévedjek. Mintha egy nagyon messzi kelet-magyarországi vidékre érne az ember, úgy fest a Csónakház a téli fagyban, már csak egy láncra vert kuvasz hiányzik, aki megvakkan, ha valaki beteszi a lábát a szedett-vedett udvarra.
On-line interjú Rózsavölgyi Istvánnal
Pénteken 10 órakor online interjú keretében köszöntjük a 79.-ik születésnapját ünneplő Rózsavölgyi Istvánt.
Az 50-es évek legendás Iharos-Tábori-Rózsavölgyi futótrió stílszerűen szólva futószalagon szállította a világcsúcsokat. E sorok szerzője, szintén a Rózsavölgyi-istálló volt tagja, most mint riporter beszélget az olimpiai bajnokok, világbajnokok edzőjeként is híressé vált, egykori hétszeres világcsúcstartóval. A Tatán élő „Pergamen” egyik világcsúcsát (1000 méter;2:19), éppen ebben a városban futotta. 1500-as magyar bajnoki csúcsa (3:38,8) majd ötven éve vár megdöntésre.
Interjú Merényi Tímeával, a 2012-es év nagy terepfutó és maraton visszatérőjével
Merényi Tímea a 2012-es év nagy meglepetés visszatérője volt, hiszen szinte az ismeretlenségből robbant be az országúti és a terepfutó versenyek élmezőnyébe, élete első maratonján, a SPAR Budapest Maratonon megszerezte a győzelmet, nyert rangos nemzetközi versenyt külföldön és a "Terepfutó OB" címet is megszerezte. Az év koronája az "Év hegyifutó nő" cím odaitélése volt számára.

"Életem első maratonját futottam. Valamikor atletizáltam, de aztán 17 év szünet következett. A magam örömére kezdtem újra futni Taksonyban a Duna-parton. Véletlenül találkoztam egykori edzőmmel, Gál Gézával és újra nekiláttunk a munkának. Csak négy hónapja futok folyamatosan. Két gyerek, napi 10–12 óra munka után végeztem a napi edzéseimet."
Tímeát a jövőről, a terveiről és a felkészüléséről kérdeztük.Interjú Fuchs Renivel a Vivicitta győztesével
Április elsején rendezték a mára hagyományosnak számító 27. Telekom Vivicittá Városvédő futást. A nőknél 853-an értek célba, és a fiatal triatlon versenyzőnek, Fuchs Reninek ennek ellenére mindenkit sikerült maga mögé utasítani.

Ennek kapcsán beszélgettünk vele.
Interjú Rakonczai Beáta atlétával, londoni olimpiai résztvevővel a MAHFUSZ évzáró terepfutásán
A MAHFUSZ hangulatos versennyel zárta az 2011-es évet – Malacvágat néven minden korosztálynak rendeztek terepfutó versenyt a Bókay kertben. Köszönhetően a sportág egyre növekvő népszerűségének, az esemény minden rajtjához sok induló állt fel. A legnagyobb versenyt az 5 km-es elit táv jelentette, ahol a magyar élmezőny több tagja is versengett az elsőségért.
Végül a férfiaknál Kállay Dániel (VEDAC), a nőknél Kovács Zsófia szerezte meg az aranyérmet és a szilveszteri malacot.

A női versenyen indult és második helyen futott célba Rakonczai Beáta maratonfutó, aki októberben szerezte meg a kvalifikációt a londoni olimpiára. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.
Benkó Barbi-interjú - új csapat, új tervek




