Erdély Zsófi 10 km-en New Yorkban állt rajthoz az olimpia előtt
Erdelyi Zsófia az olimpiai maraton előtt egy New York-i 10 km-es futáson indult, ahol a 22. helyen ért célba a rangos nemzetközi mezőnyben. Erről beszélgettünk vele.
Ha Spartan Race és akadályfutás, akkor Tóth Ádám - interjú
Az elmúlt években rohamosan nő az akadályfutás népszerűsége, itthon elsősorban a Spartan Race nevű sorozat viszi a pálmát. Az egyik legjobb magyar versenyző a tájfutóból akadályfutóvá váló Tóth Ádám, aki nemcsak eredményes, de vidám és közvetlen arca a sportágnak. Őt szeretnénk bemutatni az Olvasóknak, és rajta keresztül a sportágat is.
Az akadályfutás fenegyereke, interjú Mészáros "Laz The Spartan" Lászlóval
Van egy fiatalember, akit a sors nagyon sok nehézség elé állított születése óta. Amikor az egyiken túl volt, jött a másik. Mégsem maradt nyugton, az egyik legnehezebb sportot választotta - az akadályfutást, a Spartan Race versenyeket. Mészáros László a X2S TEAM tagjaként nemcsak eredményeiről ismert, hanem fantasztikus aktivitásáról és lelkesedéséről is. Erről is beszélgettünk vele.
Mányoki Attila hosszútávúszó gondolatai a sportról és a világról - 2. rész
Mányoki Attila sikerei 2015-ben számos extrém sport híradás alapjai voltak, több nemzetközi hosszútávúszó rekordot megdöntött. Attila elsősorban külföldön ismert, ezért is vállalkoztunk arra, hogy bemutassuk őt és az általa űzött különleges és fantasztikus sportágat a hosszútávúszást.
Mányoki Attila hosszútávúszó gondolatai a sportról és a világról - 1. rész
Mányoki Attila sikerei 2015-ben számos extrém sport híradás alapjai voltak, több nemzetközi hosszútávúszó rekordot megdöntött. Attila elsősorban külföldön ismert, ezért is vállalkoztunk arra, hogy bemutassuk őt és az általa űzött különleges és fantasztikus sportágat a hosszútávúszást.
Sífutás és outdoor kalandok Grönlandon - Gombos Károly megmutatta a magyar virtust
Gombos Károly grönlandi sífutó eredményéről korábban beszámoltunk, most a sajtótájékoztatón elhangzott élményekből válogatunk. A cikk végén pedig a DigiSport interjúja nézhető meg.
Az Everestre Budapestről gimnazistaként - interjú Kalmár Sára hegymászóval
Kalmár Sára fiatal budapesti lány. Akár hétköznapi tinédzser is lehetne, hiszen nincsenek látványos külső, feltűnő ismertető jegyei. De aki kicsit is megismeri, annak eláll a lélegzete.
Sára gimnazistaként nemcsak eredményes sportmászó, hegymászó, sziklamászó, síoktató, emellett rendszeresen szerepel színpadon és azt sem sokan mondhatják el magukról, hogy ilyen fiatalon nemzetközi segélygyűjtő akciót szerveztek, amelyet aztán személyesen juttattak célba a világ másik felén.
A Spartan Race akadályfutó sorozat első téli magyar dobogósa - interjú Gyurcsó Andreával
Gyurcsó Andrea az utóbbi évek egyik felfedezettje, aki az akadályfutó versenyeken rendre a legjobbak között ér a célba. Az idei első téli Spartan race versenyen az elit nők között megszerezte a bronzérmet.
Tavalyi eredményei között a Runnung Warriors győzelmei mellett az eplényi Spartan Race Super elit 4. helye volt kiemelkedő. A versenyekről, a sportról, a hétköznapokról beszélgettünk vele. Sőt még receptet is adott a versenyzőknek!
Poór Brigitta a tereptriatlon sportágban már a világ legjobbjai között - interjú a további tervekről
Poór Brigitta tereptriatlon versenyző 2015 után fantasztikus eredménylistát tudhat magáénak, hiszen U23 világbajnoki címe és több világkupa futam győzelme után a profi női mezőnyben is dobogón állhatott a világbajnokságon! Ez eddig magyar sportolónak még nem sikerült. Brigi folyamatosan fejlődik, még óriási energiák és lehetőségek vannak tartalékban. Az idei évről beszélgettünk vele.
Olimpia előtt az Év Sportolója döntőjében - interjú Boronkay Péterrel
Boronkay Péter neve már fogalom a magyar sportéletben, paratriatlon versenyzőként fantasztikus eredményeket tudhat a háta mögött, nemcsak az olimpiai távú triatlonban, hanem a legnehezebb tereptriatlon versenyeken, hegyikerékpárban vagy Ironman versenyen is.
2016-ban második lett az Év Sportolója szavazáson, az olimpiai felkészülése alapján esélyei egyre jobbak Rio de Janeiróban. Többek között ezekről a témákról beszélgettünk vele.
Gajdos Tamás 2015 évi mérlege - sport mesterhármas
Sikerült év végére elérni a 2015-re tervezett különleges mesterhármast az elsősorban műsorvezetőként ismert Gajdos Tamás számára.
Száraz Dénes hurokban - interjú a triatlonista színésszel, aki bajba kerül az időben (+videó)
Száraz Dénessel beszélgettünk új akció filmjéről, régi terveiről és az idei évről.
Száraz Dénesnek hívnak, 36 éves vagyok. Szlovákiában, Érsekújvárban születtem. 14 éves korom óta a foglalkozom színházzal. 2003-ban diplomáztam a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetemen.



