Tóth Viktor
Spartan Race akadályfutó világbajnokság 2016 - a festői Lake Tahoe mellett
Január 15-én, Bostonban a Spartan Race, a világ elsőszámú akadályversenye bejelentette, hogy a Squaw Valley méltán híres sípályáin, Kalifornia és Nevada határán, az 1879 méter magasan fekvő Lake Tahoe mellett rendezik meg az idén a Reebok Spartan Race Világbajnokságot, 2016 október 1-jén.
Olimpia előtt az Év Sportolója döntőjében - interjú Boronkay Péterrel
Boronkay Péter neve már fogalom a magyar sportéletben, paratriatlon versenyzőként fantasztikus eredményeket tudhat a háta mögött, nemcsak az olimpiai távú triatlonban, hanem a legnehezebb tereptriatlon versenyeken, hegyikerékpárban vagy Ironman versenyen is.
2016-ban második lett az Év Sportolója szavazáson, az olimpiai felkészülése alapján esélyei egyre jobbak Rio de Janeiróban. Többek között ezekről a témákról beszélgettünk vele.
Év Sportolója Gála - Cseh és Hosszú a legjobbak, Boronkay második a parasportolók között
A nőknél Hosszú Katinkát, a férfiaknál pedig Cseh Lászlót választották a 2015-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által 58. alkalommal kiírt szavazáson. A triatlonista Boronkay Péter a parasportolók szavazásán a második helyet szerezte meg.
McFarland: Terepfutás - Kevin Costner sportfilmje (+videó)
Terepfutó sport film, Kevin Costner főszereplésével, amely a "costneri" hagyományoknak megfelelően érzelmes és magasztos, sok fantasztikus felvétellel. A Disney és Hollywood van a film hátterében, a futásról, a terepfutásról, a közösség erejéről, a természetről, a kitartásról... és még ezer dologról szól!
Gajdos Tamás 2015 évi mérlege - sport mesterhármas
Sikerült év végére elérni a 2015-re tervezett különleges mesterhármast az elsősorban műsorvezetőként ismert Gajdos Tamás számára.
Különleges hősök a terepen - Göran Kropp, kerékpárral a Mount Everestre
Mai extrém sport témánk egy különleges svéd srác Göran Kropp nem mindennapi teljesítménye: bicajjal eltekert Svédországból Nepálba, ott szólóban oxigén palack nélkül megmászta a Mount Everestet, majd bicajjal visszatekert Svédországba! Egyedül. Mindezt 1995-1996 között teljesítette.
Száraz Dénes hurokban - interjú a triatlonista színésszel, aki bajba kerül az időben (+videó)
Száraz Dénessel beszélgettünk új akció filmjéről, régi terveiről és az idei évről.
Száraz Dénesnek hívnak, 36 éves vagyok. Szlovákiában, Érsekújvárban születtem. 14 éves korom óta a foglalkozom színházzal. 2003-ban diplomáztam a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetemen.
Boronkay Péter triatlonista lehet az év férfi parasportolója
Jövő héten csütörtökön, a Nemzeti Színházban rendezik meg az Év sportolója-gálát. A paratriatlon versenyző Boronkay Péter bejutott a szavazás döntőjébe.
A szavazás január 5-én zárult le, a 279 sportújságíró voksa alapján összeállított listák első három helyezettjét pedig ismertették is – közülük kerülnek ki a végső győztesek január 14-én.
Fantasztikus magyar Himnusz Kanadában a magyar hokicsapat meccse előtt
Meleg fogadtatásban részesült serdülő válogatottunk Kamloopsban és a helyi klub segítségével tudott jégre lépni az első edzőmeccsen, ahol nagyarányú, 16-1-es győzelmet aratott a helyi U15-ös együttes ellen.
A találkozó előtt elromlott a lejátszóeszköz, így a kanadai himnuszt a közönség közösen énekelte el a játékosokkal. A magyar csapatból a 15 éves Horváth László kapta meg a mikrofont, egyedül énekelve el a magyar Himnuszt a csarnokban – ezzel kivívva a közönség és az ellenfél tiszteletét is.
'Race The Tube' - extrém kihívás a triatlonista Brownlee fivéreknek Londonban (+videó)
Turisztikai és extrém sport - két olimpiai bajnok, Alistair és Jonny Brownlee egy városi triatlon versenyben. A verseny London több részét érintve zajlott a Royal Victoria Dock, a Greenwich Park érintésével. Triatlon vs. tömegközlekedés - ki nyer?
Elhunyt Bánhegyi László olimpikon kosaras, kung-fu mester
Elhunyt Bánhegyi László, az 1955-ben Európa-bajnok magyar férfi kosárlabda-válogatott játékosa, az elmúlt 40 év kiemelkedő magyar kung-fu mestere.
Az LMP változtatna a TAO támogatás rendszeren
A Lehet Más a Politika (LMP) szerint változtatni kell a kultúra és a sport társasági adóból (tao) befolyó bevételeinek rendszerén.
Zahorán János magyar rekordja 24 órás ultramaraton versenyen
Zahorán János tavalyi sikerét megismételve, idén is megnyerte a hollandiai Santpoortban rendezett 24 órás futóversenyt. A békéscsabai ultramaratonista 224,3 km-es pályacsúccsal végzett az élen.
Az Ironman Nagyatádon marad - jogi hercehurca
Az ironman.hu domainért indult eljárás, de a legrégebbi hosszútávú verseny rendezője megtarthatta a domaint. Ezt a döntést nem kevés jogi előkészítés alapozta meg.
Erről olvashatunk itt.
Száraz Dénes akciófilmben, hamarosan mozikban a Hurok című sci-fi
Száraz Dénes játssza a főszerepet az első magyar időkavarásos thrillerben, a Hurok-ban. A 2016 elején bemutatásra kerülő filmet Madarász Isti rendezi, akinek példaképe Steven Spielberg, rövid akciófilmjei pedig már több alkalommal bizonyítottak.



