Klinovec Spartan Beast Race, Mester Bálint 5. a "szörny" távon
Az egyik legnehezebb SPARTAN RACE táv a "Beast" augusztus közepén Csehországban került megrendezáésre, ahol a Világbajnokságra készülő Mester Bálint is rajthoz állt.
A X2S CUBE TEAM versenyzője már több nemzetközi futamon is kiváló eredményt ért el (ezüst és bronzérem, 4. hely), de ez a táv számára is kérdőjel volt, hiszen 23 km kemény terepen, 1500 m szintkülönbség és 26 akadály nem mindennapi kihívás.
Bálint okosan és megfontoltan versenyezve megszerezte az 5. helyet, de tartalék még maradt benne. Számára ez a futamk elsősorban a VB felkészülés állomása volt, ahol hasonló távon, de még nehezebb körülmények közhött kell majd helyt állnia.
Itt olvashatjuk Bálint beszámolóját.
XTERRA Czech élmények a tereptriatlon VB előtt
Ez a verseny gyakorlatilag a VB főpróbája volt. Mivel egymást követő két hétvégén van a két verseny, ezért egy pár versenyző kivételével már itt is komplett VB mezőny volt. Legnagyobb elkeseredésemre borzasztó idő volt a versenyt megelőző napokban, és hatalmas sár volt, valahogy nem tudok haladni bringán ilyen körülmények között.
A startot sikerült jól elszúrnom, mivel itt nem szelektálták el a PRO rajtot, így egyszerre rajtoltunk a közel 500 amatőr versenyzővel. Próbáltam minél jobban kimaradni a kezdeti verekedésekből, aminek az lett a következménye, hogy az első bóját akkor ívben kerültem meg, hogy kb 300méterrel többet úsztam a többieknél… Olyan versenyzőkkel jöttem ki egyszerre a vízből, akiknek alapból 3 percet adok az úszáson.
Sierre-Zinal 2014 terepfutó verseny sztárokkal, csúcsdöntés nélkül
A Sierre-Zinal pályája egyszerű, gyors és közepesen nehéz. A 31 km táv és a 2200 m szint azért elég tekintélyes, de az ultra terepfutóknak ez csak egy laza edzés. Ennek megfelelően Kilian Jornet (2h31'54'') and Stevie Kremer (3h03'12'') érkeztek elsőként célba.
A veterán 43 éves, korábban többszörös világbajnok Jonathan Wyatt az abszolút 8. helyet szerezte meg. Ebben az is különleges, hogy alih 7 perccel maradt le Kilian mögött, aki végül nem tudta megdönteni Wyatt 2003-ban beállított 2h29'12'' útvonal csúcsát.
Mester Bálint bronz, Oberfrank Rezső aranyérmes a szlovák tereptriatlon bajnokságon
A világbajnokságra való felkészülés részeként egy kifejezetten erős mezőny és nehéz verseny pont illet az edzéstervbe, és az ifjúsági kategóriában versenyző Oberfrank Rezsővel rajthoz is álltak.
Nők a terepen: Pálos Zsófia terepfutó - X2S interjú
Mi a titka, mi mozgatja, hogyan készül, mik a tervei? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ.
"Tíz éve egy esős Mátrabércen a Kékesen fagyoskodva vártam futó, túrázó barátaimat, amikor a férfiak közt feltűnt egy nő, aki hihetetlen erőt, elszántságot sugározva futott – emlékezett a kezdetekre Pálos Zsófia. - Őt látva határoztam el, hogy egyszer nekem is végig kell futnom ezt az útvonalat. Farkasdi Edinát azóta a barátnőmnek tudhatom, ha ő nincs, akkor ma én nem futkorászok. Sokat vártam erre a versenyre. A résztávokat az elmúlt években lefutottam, de fejben is fel kellett nőnöm ehhez a megmérettetéshez."
Következik az interjú első része:Dolomites Skyrace, Kilian Jornet és Laura Orgue győzelmével (+videó)
Kilian alig 3 hete nyerte meg a Skyrunning kombinált bajnoki címét, múlt hétvégén a kőkemény "Hardrock 100" terepfutó versenyen állított be pályacsúcsot, két nappal korábban pedig egy terepmaraton Világkupa futamon lett 7. Sokak szerint tartalékolt a Skyrace versenyre...
Recept - az ultrafutó Kilian Jornet vegán sportitala
Azóta ez a legenda nem csökkent, sőt Kilian hozzáállása és mentalitása tömegeket mozgat meg. Lássuk az egyik titkát, amivel évek óta segíti a teljesítmény fokozását.
Kilian nemcsak az edzésmódszerekben, hanem a táplálkozásban is újat mutat az edzőknek és a versenyzőknek. Itt az egyik kedvence, a "Paradicsom, paprika, uborka gazpacho" receptje következik.
Magyar győzelem és ezüstérem a román tereptriatlon bajnokságon, Váraljai és Mester révén
Úszás után még több román és erdélyi versenyző is tartotta a lépést a magyarokkal, de a hegyikerékpár pálya nehezebb szakaszain a magyarok elléptek a mezpnytől. Mester kezdett jobban, de egy figyelmetlenség miatt 4 perc hátrányt szerzett. Váraljai nem vétette el az utat, Mester ellenben 5. helyre esett vissza. Ezt a hátrányt dolgozta le a futás elejére.
A mezőnyben Tóth Viktor a magyar csapat vezetője és edzője is folyamatosan jött előre, a futó depónál a 7. helyen váltott a harmadik számra.
Terepfutás szenzáció két magyar aranyérem Németh Csaba és Pálos Zsófia révén
Németh Csaba ezzel az osztrák lapok címlapjára is felkerült, valamint az ORF sportműsorában is kiemelten foglalkoztak vele, hiszen a tavalyi pályacsúcs beállítását idén fantasztikus győzelem követte: a 101 km távot 2480 m szintemelkedéssel 8:30:47 alatt teljesítve közel 10 perccel gyorsabb volt, mint az osztrák bajnok!
Kilian Jornet gyorsasági rekordja az alaszkai McKinley csúcson (+videó)
Kilian egy korábbi szintén fantasztikus csúcsot döntött meg a West Buttress úton, a Summit of My Life projekt keretében. Az új rekord 11:40.
A korábbi rekordot Ed Warren állította be, még 2013-ban, 16:46 idővel. Ezt döntötte meg Kilian 5 órával és 6 percel, ami . Warren tartotta a csúcsmászás rekordját is, de egyelőre még nem hitelesitett, hogy ezt Kilian mennyivel javította meg. Amint lesz erről pontos információ, rögtön frissítjük ezt a posztot.
ETU tereptriatlon EB beszámoló
A vasárnap este induló kompunk hétfő reggel kötött ki Golfo Aranciban, ahonnan már csak 100km volt hátra az apartmanunkig. Gyors kipakolás, ebéd után elmentünk egy órát átmozgatni bringával, illetve egy keveset futottam is. Nekem a további napok se a nyaralásról szóltak, keményen edzeni kellett, a hét második fele már azért könnyebb volt, kezdődött a versenyre hangolódás.
Először csütörtökön tekertük végig a montis pályát. Mivel már párszor volt szerencsém itt versenyezni, így elég jól ismertem minden szakaszát.
Magyar ezüst és bronz a szlovák Spartan Race extrém akadályfutáson
A versenyre közel 3000 versenyző érkezett, a hegyi terepen kijelölt pálya gyorsnak és közepesen nehéznek számít a sportág értékelésében: Pozsonyban 6 km hossz, 15 akadály leküzdése volt a feladat. A versenyzők legnagyobb kritikája a néha hiányos pályajelölés (sok százan tévesztettek útvonalat) illetve a jellegzetes vizes – saras akadályok hiánya volt.
A magyar X2S Cube TEAM Salomon csapat az eplényi futam meglepetésszerű győzelme után ide már kiemeltként érkezett, nem mindenki örömére.Mester Bálint a jelenleg legjobb magyar versenyző azonnal a két szlovák favorittal ellépett a mezőnytől, bár a második bolyban már csapattársai Kovács Zsolt és Sipiczki Csaba mellett Muskatal István sífutó is szorosan követte.