Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2024. március 29. Péntek  Ma Auguszta napja van.  

Köszegen célegyenesben van a legális MTB és downhill-pálya engedélye

  • Állapot: Archív

2011-ben súlyos konfliktusban végződött / kezdődött a kerékpárosok és az erdészet illetve a Nemzeti Park viszálya (ez egyelőre sokfelé jellemző helyzet hazánkban). Kőszegen botránnyá fajult a kerékpárosok és a nemzeti park ellentéte, életveszélyes szituációkat előidézve, majd rendőrségi és bírósági ügyként folytatva. De már látszik a fény az alagút végén...!

A nyugat-magyarországi kerékpárosok kedvelt terepe a Szabó hegy, ahol korábban több nyomvonalat is építettek, azonban a hatóságok olyannyira rájuk szálltak, hogy esetenként balesetveszélyes eszközökkel próbáltak gátat szabni – a törvény betűi szerint egyébként illegális – szórakozásuknak.

X2S-Koszeg-edzotabor 600

Szerencsére egy ponton túl mindkét fél kompromisszumkésznek mutatkozott, ami Magyarország második (Eplényben már működik bringapark) legális downhill-pályályának megépítéséhez vezetett. A bringások és az Őrségi Nemzeti Park felelősei is hátradobták az indulatokat, és a nyugat.hu cikke[1] szerint pozitív irányba fordult a dolgok menete.

17 jan. 2013 Hozzászólás: Hozzászólás
(0 szavazat)
 

 

„A kollégák többször voltak kint terepszemlét tartani a majdani pálya helyén és úgy állapították meg, hogy teljesen alkalmas a terület arra, hogy a downhill pálya megépüljön” – mondta Markovics Tibor igazgató, a nyugat.hu megkeresésére. „Részünkről tehát nincs akadálya a dolognak. Nem mi vagyunk azonban az egyetlen szervezet amelynek jóvá kell hagynia a terveket. A végső szót a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mondja ki.”

Köszegen is legális downhill-pálya várhatja a gravity ridereket

Tárgyalóasztalnál (fotó: nyugat.hu)

Csordás Csaba a pálya egyik tervezője a nyugatnak azt mondta, hogy szóban mindenki ígéretet tett, hogy hozzájárulnak annak kialakításához. Most tárgyalnak az erdő-igénybevételi engedély elkészítéséről az arra jogosult szakértőkkel, mivel a tényleges munkának csak akkor tudnak nekiállni, hogyha a pecsétekkel ellátott engedélyek is a kezükben lesznek.

„Az új pálya nagyjából a régi pályának is helyt adó területen fog haladni. Az olvasónak úgy tudom behatárolni, hogy a Hörmann parkolótól vezet le Velem irányába. ”

Köszegen is legális downhill-pálya várhatja a gravity ridereket

Nyomvonalak eddig is voltak (fotó: nyugat.hu)

Ezzel egyébként nem csak a kőszegi dowhillesek pályaproblémája oldódna meg, hanem megépülhetne, az eplényi után, az ország második ilyen pályája. Az ügy jelenleg a hatósági engedélyekre vár. Az erdészetnek erdő igénybevételi engedélyt, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnek pedig természetvédelmi engedélyt kell kiadnia ahhoz, hogy a pálya megépülhessen.

A Környezetvédelmi Felügyelőség azonban azt mondta, hogy hozzájuk még nem futott be a kérvény. Így jó esetben is 1-2 hónapot kell még várni a papírokra. Ami azt jelenti, hogy már csak a következő szezonban épülhet meg a biciklis akadálypálya. De akkor végre a szabályok betartásával ülhetnek végre nyeregbe a sportolók.

Forrás

  1. ^nyugat.hu cikke (www.nyugat.hu)

 

A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.

Bemutatkozás duplanyil

Webhely: www.triatlonedzo.hu/

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk