Tóth Viktor
2020-ra eltűnhet a lepra és a veszettség is
Szerző: MTI
Az új globális stratégiának és a rendszeres gyógyszeres ellátásnak köszönhetően példanélküli haladást sikerült elérni 17 elhanyagolt trópusi kórral szemben, aminek eredményeként 2015-re és 2020-ra újabb betegségek tűnhetnek el - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) frissen közzétett jelentéséből.
Az ENSZ szakosított szerve által szerdán Genfben közzétett beszámoló szerint az évtized közepére eltűnhet a földről a dracunculiasis féregbetegség, amely Afrika nyugati és középső részén, illetve India nyugati felén terjedt el, 2020-ra pedig a framboesia (Polypapilloma tropicum) bőrfertőzés, amely elsősorban Afrikában üti fel a fejét.
Asztmát, kiütést okozhat a gyerekeknek a gyorséttermi étel
Szerző: MTI
A magas telítettzsír-tartalmú ételek - például gyorséttermi húspogácsák - gyakori fogyasztása csökkentheti a gyerekek immunrendszerének hatékonyságát, és egyebek között asztmát és bőrkiütést okozhat nekik - állapították meg új-zélandi tudósok.
Az ötven országra kiterjedő vizsgálat szerint azoknál a tizenéveseknél, akik egészségtelen, tápanyagban szegény, de kalóriában gazdag ételeket - az elterjedt angol elnevezéssel junk foodot - vesznek magukhoz háromszor vagy többször egy héten, 39 százalékkal magasabb a kockázata annak, hogy súlyos asztma fejlődik ki náluk. Fiatalabb gyerekeknél 27 százalékos a veszély növekedésének mértéke.
Amit a kávécserjéről eddig kevesen tudtak
Szerző: MTI
Az emberi egészségre jótékony összetevőket tartalmaz a kávécserje leveléből főzött tea - állítják a szakemberek. A kutatók szerint a kávécserje levele eddig a kávébabot övező kiemelt figyelem miatt háttérbe szorult, annak ellenére, hogy utóbbi jóval kevesebb jótékony összetevőt tartalmaz.
A londoni Kew-i Királyi Botanikus Kertek szakemberei és francia kutatók szerint a kávélevélből főzött különleges ital méltó ellenfele lehet a jövőben a kávénak és a hagyományos zöld, illetve fekete teának - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában[1].
Kávézaccból készülhet a jövő étrend-kiegészítője
Szerző: MTI
Spanyol kutatók szerint étrend-kiegészítők bioalapanyagaként szolgálhat a kávézacc, mivel egészséget védő antioxidánsok gazdag forrása.
Köhögés: jobb átgondolni az antibiotikum szedését
Szerző: MTI
A köhögés elmúlása általában tovább tart, mint ahogy az emberek gondolják - állapították meg amerikai szakemberek, akik szerint az állapot enyhülésének várt és valós időtartama közötti eltérés könnyen arra sarkallhatja a betegeket, hogy antibiotikumot szedjenek, amely azonban nem gyorsítja a felépülés folyamatát.
Az Annals of Family Medicine című folyóiratban közölt tanulmány készítői telefonos felmérést végeztek 493, Georgia szövetségi államban élő felnőtt bevonásával. A résztvevőket arra kérték: képzeljék el, amint 38 fokos lázzal küzdenek, közben sárgás váladékot köhögnek fel, majd mondják el, hogy nagyjából mennyi idő elteltével számítanának a köhögés elmúlására.
Az elhízás fokozza az Alzheimer tüneteit
Szerző: MTI
Az elhízás fokozza az Alzheimer-kórral járó agykárosodást egy francia tanulmány szerint.
A Közegészségügyi és Orvostudományi Kutató Intézet (INSERN) tanulmánya és a Lille-i II. Egyetem kutatói génmódosított egereken végzett kísérletek során azt találták, hogy az elhízás fokozza az Alzheimer-kór esetében szokásos gondolkodási hibákat és agykárosodást.
A Diabetes című szakfolyóiratban megjelent tanulmány megerősíti azt az elgondolást, hogy az anyagcserezavarok szerepet játszhatnak a demencia (elbutulás) kialakulásában – mondta David Blum, az INSERN kutatója, a tanulmány szerzőinek vezetője.Az Alzheimer-kór és a vele rokon betegségek az időskori demencia elsődleges előidézői. Kétezer éves szemgyógyszert találtak Olaszország partjainál
Szerző: MTI
Több mint kétezer éves orvosságot elemeztek olasz kutatók.
Többet változnak az emberek, mint gondolják
Szerző: MTI
Az emberek nagyobb mértékben változnak, mint ők maguk hiszik - derül ki azokból a tanulmányokból, amelyeket tudósok személyiségjegyekről, emberi értékekről és preferenciákról készítettek.
Összesen 19 ezer embert kérdeztek meg. Az átlagot tekintve a résztvevők jóval kevesebb és jelentéktelenebb változásra számítanak a következő tíz évben, mint amilyen mértékű átalakuláson keresztülmentek saját elmondásuk alapján a megelőző évtizedben.A szakember óv a fogyasztószerektől és a transzzsírsavaktól
Évente három-hatezer szív- és érrendszeri halálozást lehetne elkerülni Magyarországon, ha korlátoznák az élelmiszereknek az érelmeszesedést okozó, az érfalon könnyebben lerakódó transzzsírsavtartalmát - mondta Martos Éva, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) főigazgatója az MTI-nek adott interjújában.
Mint kifejtette, az elmúlt években több országban jogszabályban rögzítették az élelmiszerek transzzsírsavtartalmának korlátozását. Elsőként Dániában született erről szabályozás, s ott azóta 20 százalékkal csökkent a kardiovaszkuláris betegségek száma. Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedések a vezető halálokok között szerepelnek, így az sem meglepő, hogy az országok úgynevezett transzzsírsavkosaráról 2005-ben készített nemzetközi felmérésben az utolsó helyen szerepelt az ország - tette hozzá.
A dopamin javítja idős korban a hosszú távú memóriát
A boldogsághormonok egyike, a dopamin javítja idős embereknél a hosszú távú memóriát - állapították meg német kutatók.
Emrah Düzel idegkutató vezetésével 65 és 75 év közötti emberek bevonásával zajlott a vizsgálat, amelyben a résztvevők egyik csoportjának a dopamin előanyagát adták, míg a másik csoport placebót kapott. Az ezt követő memóriateszteken a kezelt csoport tagjai jobban teljesítettek, mint a kontrollcsoport tagjai.
Hogyan kerülhetőek el tudatos étkezéssel a téli fertőzések
Az őszi, téli időszakban kimerül a szervezet, fáradékonyabbak vagyunk és fogékonyabbak a fertőzésekre, betegségekre. Pedig tudatos táplálkozással sokat lehet tenni a betegségek ellen – erre hívja fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem ETK Dietetikai és Táplálkozástudományi tanszékének docense.
A magyar felnőttek többsége szelén és D-vitamin hiányban szenved, ezen is lehet tudatos étrenddel segíteni.

A kukoricában, szójában, búzában található egyik fehérjealkotóból (glutamin) olyan anyag képződik, mely antioxidáns szerepet tölt be, így hozzájárul az immunrendszer jó működéséhez. A szervezet a betolakodó vírusok, baktériumok ellen egyebek mellett szabadgyökök képzésével védekezik. Gondot jelent azonban, ha a zsíros táplálkozás vagy a stresszes életmód miatt ezek mennyisége túlzott mértékben megnő.
Rozskenyér - Jókenyér, Solymár
A rozs, kenyérben történő felhasználása leginkább a német fekete kenyerekre jellemző. Napjainkban az egészséges táplálkozás követői és a savanykás ízvilág kedvelői is előszeretettel fogyasztják a rozskenyeret.
A diétás italok fogyasztása fogyás helyett inkább hízáshoz vezet
A közhiedelemmel ellentétben, a diétás italok és az egyéb, mesterséges édesítőszerekkel készült élelmiszerek és italok fogyasztása mint például az aszpartám nem egészséges, és nem idéz elő semmiféle fogyást.

Egy mérföldkőnek számító új texasi tanulmány megállapította, hogy a diétás italok nem segítenek a fogyásban, sőt valójában súlygyarapodást és egyéb egészségügyi problémákat okozhatnak.
Cukor helyettesítők - BIOrganik bio rizs szirup
A természetes teljes kiőrléssel előállított édesítőszerek, mint pl. a rizs, vagy barna rizsből készült maláta szirup, amely lassú eljárással készül, összetett szénhidrát, lassan emeli a vércukrot és a következő étkezésig szinten tartja. Hosszú időn keresztül szolgál energia forrásnak, nyugtat, ellazít. Többféle B-vitamin található benne.

Süteményekben, ételekbe belekeverve semmilyen mellékízzel nem kell számolnunk, azonban ha belenyúlunk az üvegbe és elkezdjük nyalogatni (mintha mézet nyalnánk) , akkor valóban felismerhető egy sajátságos íz. Teába téve általában mattítja a teát (vagyis homályossá válik a tea színe, mintha egy csepp tejet öntöttünk volna bele), de élvezeti értékén ez nem változtat. Jó hír viszont, hogy gluténmentes diétát követők is fogyaszthatják a rizs szirupot, ha éppen alternatívát keresnek a cukornak.
Az egészséget súlyosan veszélyeztethető készítményeket kellett kivonni a forgalomból
Közel 700 vállalkozást ellenőrzött az egészségügyi hatóság szeptemberben.
Nem engedélyezett gyógyszer összetevőt tartalmaznak bizonyos, az Egyesült Államokban gyártott, sportolóknak szánt különleges táplálkozási célú élelmiszerek.

A készítmények forgalmazását az egészségügyi hatóság megtiltotta, ezzel együtt pedig ellenőrzési akciót is indított. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatal (ÁNTSZ-OTH) felhívja a figyelmet arra, hogy mind a különleges táplálkozási célú élelmiszerek, mind az ún. étrend-kiegészítők vásárlásakor a lehető legnagyobb körültekintéssel kell eljárni.



