Tóth Viktor
WHO tanulmány szerint milliókat öl meg a szennyezett levegő
Minden évben 2 millió ember halálát okozza a szennyezett levegő, és a halálesetek jelentős része elkerülhető lenne, ha a nagyvárosok betartanák az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlását a légköri szennyezés egészségügyi határértékével kapcsolatban - derül ki a WHO hétfőn ismertetett jelentéséből.
A dokumentum 91 ország összesen 1100 városából - többnyire fővárosokból és 100 ezer feletti lakosú nagyvárosokból - gyűjtött adatok feldolgozása alapján készült.
Egyes szellemi funkciók javulnak az évek számának növekedésével
A felnőtt emberi agy a maga másfél kilogrammos tömegével ugyan nem valami nagy, de vitathatatlan, hogy ez az emberi mivoltot meghatározó szerv, hiszen nélküle az embernek nem lenne sem öntudata, sem más-tudata, sem pedig lét-tudata. Talán ez az oka annak, hogy ahogy az ember öregszik, egyre többet aggódik szellemi képességei elveszítése miatt.
A jó hír az, hogy a legtöbben az öregedés ellenére is viszonylag épen őrzik meg szellemi teljesítményüket. Az idősebbek mintegy 75 százaléka a kor előrehaladtával is megtartja normális értelmi képességeit, bár tény, hogy az emlékezetükben bekövetkeznek bizonyos változások, állítja dr. Howard Chertkow, a montreali Bloomfield Öregedéskutató Központ igazgatója. További 5 százalékuk – a szakértők őket szupernormálisoknak nevezik – pedig semmiféle változást nem vesz észre, ahogy öregszik, mondja a kutató. – Ez tehát azt jelenti, hogy az idősebbek 80 százalékának normálisnak tekinthető a szellemi működése.
A normál testsúly nem feltétlenül jelenti azt, hogy egészséges valaki
Az American College of Cardiology című szakfolyóiratban ismertetett követéses vizsgálatban úgy találták, hogy az elhízott, de egyébként egészséges ötvenes és hatvanas emberek közül kevesebb mint tíz százaléknál jelentkeztek szívproblémák a megfigyelés hat éve alatt. Az ennél vékonyabb emberek csoportjában ezzel szemben 16 százalék volt a szívbetegségek kialakulásának aránya a követés végére. "A normál testsúly nem feltétlenül jelenti azt, hogy egészséges valaki" - tette hozzá Christina Voulgari kutatásvezető, az Athéni Orvosi Egyetem munkatársa.
Egy szelet kenyérben is több só lehet, mint egy zacskó chipsben
Egyes népszerű kenyerek szeletenként annyi sót tartalmaznak, mint egy csomag sózott chips, némelyik olyan sós, mint a tengervíz - idézte pénteken a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása egy nagy-britanniai felmérés eredményét.
Nahrin testkontroll program a kiegyensúlyozott életért
Az elhízás és a túlsúly számos egyéb betegség kockázati tényezője, így például közrejátszhat a magas vérnyomás, a cukorbetegség vagy a kóros vérzsír szintek kialakulásában, azonban már nagyjából a 10–15%-os testtömeg csökkenés kedvező hatású az említett betegségek esetén. Ugyanakkor hátrányos a mozgásszegény életmód, a túlzott energia felvétel és a rendellenes étkezési szokások, de akár örökletes anyagcserezavar is állhat a háttérben.
A mozgás öröme, varázsa - tanácsok és ötletek
Most, hogy a hőség már csökkent és a gyönyörű vénasszonyok nyara még előttünk van, itt az ideje, hogy igénybe vegyük a mozgás örömét. Az, hogy a mozgás az élet lényege, azzal mindenki egyetért. Mindenki szeret mozogni, még ha időnként jól titkolja is! Hányszor hallani, hogy az emberek beszélnek a csontsűrűség vizsgálatáról, a csontritkulás kezeléséről, de érdekes, hogy ezek az emberek ritkán vagy egyáltalán nem beszélnek a sportolás, a rendszeres mozgás fontosságáról.
Visszafordítható az időskori izom- és erővesztés egy új amerikai kutatás szerint
A Columbia Egyetem kutatóinak sikerült feltérképezni az izomtömeg-vesztést előidéző biológiai mechanizmust, ráadásul azonosították a vegyületet, amelynek segítségével visszafordíthatónak tűnik a folyamat.
Az egereken végzett kísérletek azt mutatták, hogy a láncreakciót, amelynek következtében az izomrostok fokozatosan elveszítik összehúzódó képességüket, az izomsejtek kalciumraktáraiból szivárgó kalcium indítja be. A "szivárgás" a kalciumcsatornák egyik típusán, a rianodin receptorokon keresztül zajlik. Korábbi vizsgálatok összefüggést találtak a szivárgó kalcium és a szívinfarktus vagy szívritmuszavar kialakulása között.
Az oxitocin sötét oldala
Hormonként az oxitocin pozitív hatásai meglehetősen ismertek, ez az a hormon, amely segít kialakítani az anya és a kisbabája közötti kötődést, sőt üzletemberek már az interneten keresztül rendelhetnek oxitocin spray-t, aminek hatására az üzletfelei jobban bíznak bennük. De a legújabb kutatások szerint az oxitocinnak vannak negatív hatásai is.
Az anyatej világnapja
Ma van az anyatej világnapja: folyik a kampány a minél hosszabb idejű szoptatásért. Sokan viszont hiába adnának babájuknak anyatejet, az literszám kerül a lefolyóba.
Miközben az anyatej világnapját ünnepeljük, sok baba kénytelen a számára legideálisabb táplálék nélkül felnőni. Hiába akar, nem mindenki tud ugyanis szoptatni: ilyenkor más édesanya anyateje lenne a megoldás. Nagyvárosokban úgy-ahogy működik a begyűjtés, kistelepüléseken viszont leginkább a védőnők agilitásán múlik a sikeres adok-veszek. Jó esetben a fagyasztóban tornyosulnak a tejes üvegek, rosszabb esetben veszendőbe megy az értékes táplálék. Pedig legalább a begyűjtött mennyiség háromszorosára lenne szükség.
Az optimizmus és a szélütés összefüggései
Aki idős korában örömmel gondol életére, egészségére és továbbra is optimista, az amerikai vizsgálatok szerint ritkábban kap szélütést. Az Egyesült Államokban 1992-ben elindították az Egészség és Nyugdíj tanulmányt, amelybe az USA népességét jól átfedő módon kértek önkénteseket. Azóta 22 ezer, induláskor 50 évesnél idősebb amerikai vesz részt a legkülönbözőbb vizsgálatokban, amelyek eredményeiről már eddig is számos dolgozat született.
Nem is kell olyan sokat tennie a hízás megakadályozásáért
Az ételt alaposabban, többször megrágó emberek kevesebb kalóriát vesznek magukhoz, ami segítheti testsúlyuk kontrollját - állapították meg kínai kutatók. Az American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerint azok, akik negyvenszer rágták meg az ételt a szokásos tizenötszöri helyett, csaknem 12 százalékkal kevesebb kalóriát fogyasztottak el.
A vizsgálat célja: melyik a legegészségesebb sportág
A rendszeres testmozgás az egészség alapvető eleme, a mozgáshiány pedig veszélyes betegségek jelentős kockázati tényezője. A fizikai terhelésnek viszont sokféle formája létezik, ezért amerikai kutatók azt vizsgálták, hogy az igen gyakori anyagcsere-tünetcsoport milyen mozgásformával javítható a legeredményesebben.
Egészséges életmód mellett kisebb a nők hirtelen szívhalálra való hajlama
Füstmentesség, napi félóra sport, mediterrán étrend, normális testtömegindex - az eredmény: a hirtelen szívhalál kockázata drasztikusan csökken a nők körében - az amerikai egészségügyben dolgozó nők óriásvizsgálatának legújabb eredményeit a világ egyik legolvasottabb orvosi folyóirata, az Amerikai Orvosszövetség Hetilapja közölte.
Biokozmetikumok más szemmel - tények és tévhitek
Egy átlagos európai nő naponta több száz különböző vegyi anyagot visz fel a bőrére szépségápolási termékekben. Márpedig egyre több ilyen anyaggal kapcsolatban merül fel a gyanú, hogy rákkeltő vagy egyéb módon veszélyezteti az egészséget. A sok kozmetikai termékben megtalálható ftalátokról például kimutatták, hogy viselkedési zavart okozhatnak gyermekeknél. Vagyis a kozmetikumok korántsem ártalmatlanok.
Ha nem akar nehézfémeket tartalmazó sminket használni, majd azt kőolajszármazékokkal lemosni, és nanorészecskéket sem szívesen látna a bőrén, akkor a megoldás kézenfekvőnek tűnik: használjon organikusat! De tényleg biztonságos ez? Lássuk tehát, mi igaz róluk, és mi nem!
A hátfájás népbetegség - okok és panaszok
Szinte nincs olyan felnőtt ember, aki ne találkozott volna már a hátban érezhető fájdalommal. Az okok szerteágazóak lehetnek, a kóros testtartástól a feszültségig számtalan eredete lehet a kínzó érzésnek. A mai felnőttek többsége 30-40 évesen jut el először ortopédushoz a gyerekkori hátvizsgálat után. Sokszor már olyan elváltozásokkal találkoznak ekkor, amelyek túlterhelik a gerincet, így korai ízületi kopáshoz, majd porckorong-károsodáshoz vezethetnek.



