Azonnali visszajelzés a sportban: hogyan változtatták meg az okosórák és appok az edzést?
A sport az elmúlt években sokkal mérhetőbbé és digitálisabbá vált. Egy futó vagy kerékpáros ma már nem az edzés végén tudja meg, hogyan teljesített: a tempó, a pulzus és a megtett táv valós időben ott van a csuklóján.
HUAWEI WATCH GT Runner 2 sportóra premier

A HUAWEI WATCH GT Runner 2 egyértelműen „futó-központú” sportóra: könnyű (kb. 43,5 g szíjjal), prémium titán házzal, nagyon fényes 1,32" AMOLED kijelzővel (466×466, akár 3000 nit) és a Huawei szerint új, 3D „floating” GNSS antenna architektúrával – vagyis papíron mindent megkap a terepen és városban edző futó, ami a stabil tempó- és távadatokhoz kell. Lássuk az első "száraz" bemutatkozást.
Polar RCX5 pulzusmérő sportóra teszt
Elöljáróban az óráról. Mint már az elején írtam ez egy multisport óra, amit szó szerint kell érteni, hiszen több mint 10 féle sportoz használhatjuk, persze mindezeket csak megfelelő kiegészítőkkel. Én az órát triatlon edzéseken és versenyeken használtam és gyűjtöttem az információkat mind a felszerelésről mind pedig a magam állapotáról. Több féle színben létezik ez a típus, mint például Black, Red és Yellow. Az utolsó inkább a limitált szériás a Tour de France-ra lett kidobva. Én a Black színt választottam és a GPS-es csomaggal.

Maga a szett ezekből az egységekből áll. Egyszer az óra az RCX5, egy G5-ös GPS jeladó, egy H2-es pulzus jeladó és hozzá a textil mellkas pánt és egy Datalink, mellyel a számítógépre küldhetjük az adatokat elemzés céljából (nincs a képen). Az adatokat a Websync segítségével feltöltjük és a polarpersonaltrener.com oldalon pedig meg is tudjuk jeleníteni, nézni és elemezni.
Új vélemények
-
Re: Az OCR akadályaitól Spártáig - Szabó Veronika fantasztikus első Spartathlonja
Kiemelt
2026. október 30
Olyan jó az interjú, hogy szinte átéltem az egészet! Gratulálok!
-
Re: Az OCR akadályaitól Spártáig - Szabó Veronika fantasztikus első Spartathlonja - 2. rész
2026. október 30
Fantasztikus önvallomás! És óriási motivációs erő! Köszönet érte!
-
Re: Papp János és Furdan Dániel is két percen belül: magyar LION'S DEN sikerek a Firefighter Challenge világbajnokságon
Kiemelt
2026. október 22
A videó alapján ez nagyon brutális!!! Leírva sem könnyű, de azért az a
... -
Re: Ötvenezer kilométer gyalogosan hazafelé - Karl Bushby és az újrakezdés állóképessége
Kiemelt
2026. október 16
Egy másik fantasztikus ember: Jean Béliveau, aki egy kanadai
... -
Re: Futás, türelem, edzés, önazonosság - Fűrész Edit és a backyard ultra
Kiemelt
2026. október 16
Fantasztikus vagy Edit! Hajrá magyarok!
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
Striker Challenge katonai OCR verseny női győztese Tirza Hainich - „A végén magammal és a saját elvárásaimmal versenyeztem” (+videó)
-
Karl Bushby hazaért! Huszonnyolc év után véget ért a világ egyik legnagyobb hazafelé vezető útja
-
New York maraton győzelem - Andreas Almgren egyéni útja a 800 métertől a Central Parkig (+videó)
-
Magyar bravúr Las Vegasban: tűzoltó VB tizedik hely és két új tag az oroszlánok között (+videó)
-
Az OCR akadályaitól Spártáig - Szabó Veronika fantasztikus első Spartathlonja - 2. rész
-
Az OCR akadályaitól Spártáig - Szabó Veronika fantasztikus első Spartathlonja
-
Papp János és Furdan Dániel is két percen belül: magyar LION'S DEN sikerek a Firefighter Challenge világbajnokságon (+videó)
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
Striker Challenge katonai OCR verseny női győztese Tirza Hainich - „A végén magammal és a saját elvárásaimmal versenyeztem” (+videó)
03 nov. 2026
-
Rombolás vagy szupererő? Mi történik a testeddel, ha 4:58-as ezrekkel futsz félmaratont egy 16 kilós hátizsákkal?
08 szept. 2026
-
Magyar triatlonsikerek Tarragonában – Mocsári Bence Eb-arany, Dévay Márk 5., Kropkó Márta 6.
17 jún. 2026
-
Nem lehet hibázni, magyar sikerek a Striker Challenge alpesi kihíváson a Júlia-Alpokban
15 szept. 2026
-
Azonnali visszajelzés a sportban: hogyan változtatták meg az okosórák és appok az edzést?
10 jún. 2026
-
Tizenegy év hazafelé - Jean Béliveau hosszú gyalogos túrája és a világ, amely ajtót nyitott neki
16 okt. 2026
-
Striker Challenge 2026: tizenkilenc akadály, tizenöt kilométer - nem a kényelmes kifogások versenye (+videó)
25 júl. 2026
-
A világ legtovább kerékpározó sportolója Heinz Stücke elindult az utolsó útra – 648 000 kilométer után leszállt a kerékpárról
25 júl. 2026
-
Szőnyi Ferenc 61 évesen dobogón Amerikában - önellátó ultrakerékpár
24 jún. 2026
-
Raktárból a világcsúcsig: ki az a Dmitry Klimov, aki 123 órán át nem szállt ki a Backyard Ultrából?
27 jún. 2026
-
Együnk több disznóhúst, hogy megmentsük a... kit is?
23 jún. 2026
-
Sarah Ruggins bicajjal átszáguldott Európán: 6042 km, 9 ország, 13 nap - egy rekord, ami túlmutat a wattokon
23 jún. 2026
-
50 méterre a csúcstól - Klein Dávid döntése életet mentett a Broad Peaken, ahol lavina sodorta el Nirmal Purja hegymászólegendát
03 aug. 2026
-
Ferenczi István második lett a Himalája „pokolkapujában” – magyar ezüst a The Hell Race 217 kilométeres magashegyi ultráján
26 jún. 2026
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi…
Szerző Bence
Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát?
Szerző Iguana
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.…
Szerző Tóth Viktor
Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb.
Szerző Tóth Viktor
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
-
Tom Hardy a való életben is Mad Max - fókuszban a jiu-jitsu győzelmek és a ...
10 Jun 20260 hozzászólás -
Azonnali visszajelzés a sportban: hogyan változtatták meg az okosórák és ...
10 Jun 20260 hozzászólás -
Skimo (ski mountaineering) – a kerékpározás vad téli unokatestvére (+video)
17 Feb 20260 hozzászólás
Blog
-
A X2S TEAM ajánlja májusban: Nahrin borsmenta-zöldtea rágótabletta
06 máj. 2014Hozzászólás: Hozzászólás
Edzések, felszerelések
Szerkesztői TOP lista
- Tóth Viktor (3739) Striker Challenge katonai OCR verseny női győztese Tirza Hainich - „A végén magammal és a saját elvárásaimmal versenyeztem” (+videó) (0 hozzászólások)
- Support (1) Fókusz, ízületvédelem, izomregeneráció – természetes háttértámogatás sportolóknak (0 hozzászólások)
- Viktor Outdoor (7) Hercegi lépések a világ tetején: Mohammed Al Saud az Everesten, egy csúcsra a Seven Summitstól (0 hozzászólások)
- Gyurkó Péter (7) Erdélyi terepduatlon kaland a X2S Superior TEAM színeiben (1 hozzászólás)
- Benkó László (1) MTB utánpótlás edzőtábor Pula (3 hozzászólások)
- Erdélyi Zsófia (10) Az első lépések Rió felé (1 hozzászólás)
- Korompay Réka (3) Sport a női időszámításban (3 hozzászólások)
- Boronkay Péter (1) Salomon Sonic Pro futócipő teszt (0 hozzászólások)
- Szabó Miklós (1) A téli erdő csodája (1 hozzászólás)
- Malomsoky Ildikó (33) Szabad akarat vagy isteni póráz? - Ádám és Éva modern drámája a Megszállottság című filmben. (0 hozzászólások)
- Simonyi Petra (9) Azonnali visszajelzés a sportban: hogyan változtatták meg az okosórák és appok az edzést? (0 hozzászólások)
- Szabó Tamás (9) Légzés, amit ma kevesen ismernek jól és sokan rosszul (2 hozzászólások)
- Timag Márton (3) HUAWEI WATCH GT Runner 2 sportóra premier (0 hozzászólások)
- Horváth György (1) A hős archetípus, a versenyzői hozzáállás (0 hozzászólások)
- Hírszerkesztő (52) Több ezren túráztak országszerte – tarolt a Rejtett Kincsek Túrái! (0 hozzászólások)
- Partics Peti (1) Partics Katalin és Partics Péter szenior öttusa világbajnokok a terepsportolók között (0 hozzászólások)
- Kércz Viktor (1) Madman Tim új szintre emelte a túrázást a High Route Pyrenees útvonalon (0 hozzászólások)



