Hiába a járvány, megtartják a Budapest Maratont
Az idén is megtartják a Budapest Maratont, mondta el az ATV-nek a rendezvény versenyigazgatója. Kocsis Árpád hozzátette, hogy idén sokkal kevesebben lesznek, nagyjából tízezren, külföldiek pedig nem jönnek, és nem hirdették meg az iskolások futamát sem.
MTB világkupa Nove Mesto na Morave: Vas Kata Blanka ötödik és hatodik a két egymást követő U23-as XCO futamban
Szeptember 29. és október 1. között Csehországban vette kezdetét a 2020-as hegyikerékpáros világkupa-sorozat. A magyar színeket Benkó Barbara (női elit), Vas Kata Blanka és Schmidel Regina (női U23) valamint Palumby Zsombor képviselték.
Ruzafa és Menditto nyerték az XTERRA Molveno rövidtávú versenyt
Ruben Ruzafa és Marta Menditto nyerték az első XTERRA Molveno rövidtávú tereptriatlon futamot az olaszországi Trentinóban, 2020. október 3-án, szombaton 35: 00-os, illetve 36: 07-es időkkel. Azaz kb. egynegyed annyi ideig voltak a pályán, mint a normál távú versenyben megszokott.
A maraton világcsúcstartó Eliud Kipchoge együtt fut az afrikai vadőrökkel (+videó)
A maratoni világrekorder Eliud Kipchoge és a cambridge-i herceg is támogatja a jótékonysági kampányt!
Októberben az afrikai kontinensen több mint 50 ranger (vadőr) csapat jön össze, amikor egy speciális jótékonysági terepfélmaraton versenyben mérik össze az erejüket. Minden résztvevő 25 kg-os hátizsákkal fog futni.
Mi is az Elite Challenge (EC) - Koltai Arnold nyugállományú alezredes
Az Elite Challenge (EC) civilek számára is elérhető, ötnapos fizikai és pszichés terheléses képzés, amely a nagy hagyományokkal bíró katonai kiképzések – U. S. Army Ranger, Special Forces, MH Skorpió, Rohamlövész – programjaihoz hasonló fizikai és mentális megmérettetés azoknak szól, akik be akarják bizonyítani, hogy képesek megfelelni az elit katonákkal szemben támasztott minimum követelményeknek. A program atyjával, Koltai Arnold nyugállományú alezredessel beszélgettünk.
Miért szeretek terepen futni - Paula Radcliffe (videó+)
Paula Radcliffe, a legendás brit futó elmeséli, hogy edzéseinek nagy részét miért a terepen futotta... és miért még mindig a terep az, ahol legszívesebben fut.
Sokaknak meglepő lehet - tekintettel arra, hogy ő az egyik legsikeresebb országúti futó, maraton világcsúcstartó -, hogy Paula Radcliffe versenyzői karrierje során nagyon sokat edzett terepen és most gyakorlatilag az összes edzését ott teljesíti.
Alistair Brownlee elindul a féltávú Outlaw X Triathlon versenyen
Alistair Brownlee csatlakozik többek között Tim Don és Adam Bowden mellé a PTO középtávú triatlon versenyben szeptember végén.
Elhunyt Ladislav Kulanga, a tátrai rekorder
Életének 71. évében szeptember 14-én elhunyt Ladislav Kulanga, a Zamkovszky és a Kő-pataki menedékház egykori bérlője, tátrai teherhordó, több tátrai teherhordó rekord birtokosa. Teherhordóként 207,5 kg-ot vitt fel a Zamkovszky menedékházba, 151 kg-ot Téry menedékházba, 141 kg-ot a Hosszú-tavi menedékházba, és 211 kg-ot vitt le a Kő-pataki menedékháztól a felvonó Štart állomásáig.
Tiszaújvárosban, a XXIX. Tisza Triatlonnal ért véget 2020-as E.ON Utánpótlás Ranglistasorozat
A Magyar Triatlon Szövetség a koronavírus-járvány miatt kénytelen volt a szezont lerövidíteni. Az utánpótlás korosztály számára ezen a nyáron öt ranglista versenyt tartottak.
Valter Attila a Tour de Hongrie győztese!
GYÖNGYÖS-KÉKESTETŐ, 2020. szeptember 2. Fantasztikus magyar győzelem született a 41. Tour de Hongrie utolsó szakaszán, a királyetapon, Valter Attila az utolsó kilométeren indított támadására senki sem tudott reagálni, s a lengyel CCC Team bringása megnyerte a kékestetői befutót! A győztes az etapsiker mellé az összetett győztesének járó sárga trikót is megszerezte magának – tizenöt esztendős szünet után ünnepelhetünk újra magyar győztest a hazai körversenyen!
Vegyivédelmi siker az első katonai többpróba versenyen
Korosztályában és az összetett versenyben is az első helyen végzett Imrei Kata szerződéses hadnagy, az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj testnevelő tisztje az első alkalommal megrendezett katonai többpróba (ötpróba) versenyen.
Tour de Hongrie - Olasz tűzijáték Hajdúszoboszlón
Az olasz Jakub Mareczko, a CCC Team versenyzője nyerte a Tour de Hongrie hajdúszoboszlói befutóját, de a második szakasznak magyar hőse is volt, a csaknem 130 kilométeren át szökésben lévő Szatmáry András, a magyar válogatott versenyzője az összetettben a második helyre lépett előre. A sárga mezes Jon Aberasturi – a hajrában történt bukás ellenére – megőrizte első helyét az összetettben.



