Kilian Jornet a köztünk élő "ufó" - 485 km-t futott és 177 csúcsot mászott meg, 8 nap alatt a Pireneusokban
Október 10-én Kilian Jornet fergeteges terepfutást fejezett be a Pireneusokban. Nyolc nap alatt 177 (!) 3000 méter feletti csúcsra futott fel, megtett 485,65 km-t, több mint 43 000 méter szintemelkedéssel. Közel 160 órát töltött fizikai aktivitással a 192 órából!
Lóval a világ körül, kalandok lóháton - Homor Zsófia interjú
Homor Zsófia első magyarként teljesítette a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott, évente megrendezésre kerülő lovas versenyét, a Mongol Derbyt. Mivel életének nagy részét a természetben, a lovakkal tölti, nagyon sok élettapasztalata gyűlt össze, amelyek közül most néhányat megoszt velünk.
A 75 év felettiek rekorderei Rice és Dykes, alig 3 óra felett a Chicago Marathonon
A Chicago Maratonon Jeannie Rice (3:34:32) új világcsúcsot állított be, míg Gene Dykes (3:17:01) ideje amerikai rekorddal zárta a versenyt.
Mel McQuaid XTERRA világbajnok első Hawaii Ironman versenye előtt
Sok kiemelkedő tulajdonsága van a kanadai Melanie McQuaidnak, aki veterán multisport versenyző és edző, de a hétvégén ő lesz a valaha volt legidősebb profi triatlonista, aki rajthoz áll a Hawaii Ironman világbajnokságon. Ezt a "rekordot" eddig Natascha Badmann tartotta, aki 49 éves volt, amikor 2016-ban utoljára szerepelt.
Josh Amberger és Ashleigh Gentle győztek az IRONMAN 70.3 Langkawi triatlonon
Josh Amberger és Ashleigh Gentle győztek az IRONMAN 70.3 Langkawi (Asia Pacific Championship) triatlon versenyen. A házaspár a célban közösen ünnepelte a győzelmet.
Kicsoda KELVIN KIPTUM, aki elsőként futott maratont 2 óra 1 percen belül? (+videó)

Kelvin Kiptum nem ismeretlen futó, ahogyan azt sokan állítják! Ma a Chicago Maratonon elért 2 óra 1 percen belül ideje - jó, ha megjegyezzük: 2:00:35! - nem a véletlen műve. Kicsoda ez a kenyai fiatalember?
Arnold Schwarzenegger fia, Joseph Baena élete első triatlon versenyén
Joseph Baena a 26. születésnapját ünnepelte a Malibu Triatlon versenyén, ahol a fotók tanulsága szerint még a triatlon közben is feltűnően hasonlít apjára, Arnold Schwarzeneggerre.
Berlin maraton 2023 eredmények, Tigist Assefa és Eliud Kipchoge abszolút győzelmével
Tigist Assefa több mint két perccel javította meg a női maraton világrekordot, Eliud Kipchoge ötödik győzelmét aratta a német fővárosban. Eredmény összefoglaló.
Serrières, Billouin nyerték a 2023-as XTERRA világbajnokságot
Arthur Serrières (FRA) és Solenne Billouin (FRA) megvédte címét a 2023-as XTERRA világbajnokságon az olaszországi Trentinóban, ezzel mindketten meghosszabbították XTERRA világbajnoki dicsőségüket az egymást követő második évben.
Héjja Bálint 8 óra 55 perc alatt mászta a Mont Blanc-t a völgyből oda-vissza
A fiatal magyar hegyivezető szeptember ötödikén teljesítette a 33,4 km-es, 3778 méternyi szintemelkedést tartalmazó mászást az Alpok tetejére. Les Houches-ból indult, és a normál úton mászott, a Téte Rousse és a Nagy-kuloár, majd a Gouter ház érintésével. A Les Houches-ba való visszaérkezéskor 8 óra 55 perc 54 másodpercnél állt meg az óra.
IRONMAN 2023-as világbajnokság férfi győztese Sam Laidlow, az ász Jan Frodeno a 24. helyen
Az Ironman sorozatban a férfiak világbajnokságának Nizza adott otthont, ahol a várakozásoknak ellentmondva a fiatal francia Sam Laidlow szerezte meg a győzelmet 8:06:22 idővel. A legendás Jan Frodeno, akinek ez volt az utolsó profi versenye a 24. helyen ért célba.
Fantasztikus magyar sikerek a 10-szeres, Deca Ironman világkupa futamon
A hétvégén ért véget az IUTA Ultratriatlon világkupa futam Svájcban, ahol a magyar triatlonisták sikert sikerre halmoztak. Közülük a legjobb Kóti László a második helyen futott be a célba, alig 4 órával lemaradva az amerikai győztestől! Ez miért csak kis különbség?



