Tóth Viktor
A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.
1999 óta vegán sportoló, edző. Tereptriatlon korosztályos Európa-bajnoki dobogós, Európa-kupa ezüstérmes, többszörös országos bajnok.
2012 óta az OCR sport magyarországi bevezetésén dolgozik, többszörös Spartan dobogós. 2016-ban alapítója a Magyar OCR Szövetségnek (HOCRA), azóta is aktív szerepet játszik a sportág fejlődésében, a szövetségi munkában.
Két születésüktől vegán gyermek édesapja.
Világranglista élén az első verseny után
A 10 000 méteren debütáló Meseret Defar 31:07.34-es idővel nyerte a stockholmi 10 000 méteres pálayaversenyt, s ezzel az eredményével rögtön a világ idei legjobb eredményét futotta. Bár előzetesen pesszimista volt a versenyszám váltással kapcsolatban a 2007-es év 5000 méteres világbajnoknője, ám az eredmény erre bőven rácáfolt, s elegendőnek bizonyult az aranyéremhez.Skyrunning Európa-bajnokság, Dolomitok
A 3. Skyrunning Európa-bajnokságot a Dolomitokban rendezik meg, július közepén, ahol már előzetesen is a világ legjobbjai jelezték részvételüket. Korábban Svájcban és Spanyolországban rendeztek hasonló versenyt. Kálovics negyedik lett Manchesterben
Kálovics Anikó negyedik lett vasárnap a Manchesterben rendezett utcai futóversenyen. A magyar versenyző 33:23 perc alatt teljesítette a 10 km-es távot. A férfiaknál egy igazi világklasszis, az etióp Haile Gebrselassie nyert 27:39-cel, így a 36 éves olimpiai bajnok nem tudta visszahódítani a szám világcsúcsát (27:01) a kenyai Micah Kogótól. Ultrafutás: Karlowits-Juhász Tamás nyerte a Montrail Bükk 60-at
Öt órán belüli idővel Karlowits-Juhász Tamás nyerte a Terep Ultra-kupa sorozat idei harmadik állomását jelentő "Montrail Bükk 60" elnevezésű futóversenyt, amelyen a teljes honi élmezőny rajthoz állt. Ultrafutás: Olsson és Fontaine győzött a 24 órás vb-n
A svéd Henrik Olsson és a francia Anne-Cecile Fontaine győzött hétvégén Bergamo-ban a 24 órás vb-n. A magyar csapat legjobbjai Gurdon Éva (19. hely) és Cserpák József (27. hely) lettek. Ultrafutás: Pályacsúcs a Sárvári 24 órás futáson
Hétvégén rendezték Sárváron a 12/24 órás egyéni futást és a 12 órás váltóversenyt. Az átlagosnál melegebb, napsütéses időben rajtoltak el szombaton reggel 10-kor a futók a vár körüli 1030,7 méteres körön. A 24 órás bajnokságot a férfiaknál Kónya Ákos nyerte új pályacsúccsal, 235 körrel. A nőknél Bérces Edit győzött, 169 körrel. 194,5 kilométer hosszú maratoni mosoly
A történet még februárban kezdődött, a Margita maratonon, ahol alkalmam volt futókapcsolatba kerülnöm egy igen kedves és szerény fiatal futóval, Fajfrik Zoltánnal. Futás közben a szokásos témák boncolgatása közben említette tavaszi terveit, a Balaton Szupermaratont, ahol 4 nap alatt kell körbefutni a „magyar tengert”, ami összességében 194,5 km. Az együtt futott idő alatt egyre inkább elismerően tekintettem erre a hódmezővásárhelyi atlétára, aki ifjúkora ellenére igen meggyőzően és tapasztaltan falja a kilométereket. Elválásunkkor annyit mondott, hogy szeretne a korosztályában jól szerepelni és a dobogón állni. Bérces Edit nyerte a 24 órás versenyt Athénban
Az Athénban megrendezett Nemzetközi Ultramaraton Fesztivál keretében 24, 48, 72 órás illetve 7 napos ultrafutó versenyeket rendeztek. A női mezőnyben Bérces Edit magabiztosan győzött a 24 órás versenyen. A 7 napos versenyen a skót William Sichel egy 127 éves rekord megdöntésével próbálkozik. Pályacsúcs a Párizs Maratonon
Vincent Kipruto 2:05:47 másodperc alatt teljesítettea a 42,195 kilométert a francia fővárosban. A 22 esztendős hosszútávfutó egyszersmind pályacsúcsot is elért a 2:05:47-tel, ami 49 másodperccel jobb, mint amennyivel 2003-ban nyert a francia fővárosban honfitársa, Mike Rotich. A nőknél az etióp Atsede Bayisha diadalmaskodott 2:24:42 órás teljesítménnyel. Duncan Kibet 2:04:27-et futott a Rotterdam Maratonon
A kenyai Duncan Kibet minden idők második legjobb eredményével, 2:04:27 órás teljesítménnyel nyerte meg a 29. Fortis Rotterdam Marathont. Ezzel 28 másodpercre megközelítette az etióp Haile Gebreselassie által tartott jelenlegi világcsúcsot. James Kwambai ugyanezzel az idővel, másodikként ért célba. Ultrafutás: Zahorán Ádám és Gál Andrea nyerte a 100 km-es OB-t
Kisbéren megrendezett 100 kilométeres országos bajnokságon a férfiaknál Zahorán Ádám, a nőknél Gál Andrea győzött. Az 50 kilométeres távon a férfiaknál Fazekas János, a nőknél Dr. Lubics Szilvia volt a leggyorsabb. Atlétika: 10 kilométeres világcsúcs Hollandiában, mezei VB
A kenyai Micah Kogo a 21. Parelloop 10 kilométeres futóversenyen Hollandiában 27:01-es idővel nyert, ezzel megdöntötte Haile Gebrselassie 2002-es rekordját. Kogo és edőpartnere, Chebii 13:28-as részidőt futott 5 km-nél, majd Kogo fokozatosan ellépet Chebiitől. Az utolsó kilométert menedzsere mérése szerint 2:39 alatt tette meg. Kogo egyébként ugyanezen a pályán futotta korábbi 27:07-es egyéni csúcsát, ami a világ harmadik legjobb eredménye volt ezen a távon. Vozár Attila a 100 kilométeres olasz bajnok
Vozár Attila, a Buda-Cash Békéscsabai AC ultrafutója, a Milánó melletti Seregnóban állt rajthoz és győzött a 100 kilométeres nyílt olasz futóbajnokságon. Az értékes siker azt is jelenti, hogy Vozár megkapta az A kategóriás minősítést, amely a hasonlóan rangos versenyekre automatikus meghívást jelent. Versenycsúcs a római maratonin
A kenyai Benjamin Kiptoo Kolum 2:07:17 órás versenycsúccsal nyerte a római maratoni futóversenyt vasárnap. Ez volt minden idők legjobb olaszországi maratoni eredménye. A nőknél az etióp Firehiwot Dado nyert, tíz percet javítva saját egyéni csúcsán. Atlétika, mezei futó ob: meglepetés győztes a nagy mezein
A friss, kora tavaszi időben lebonyolított mezei OB tizenhárom versenyszámában tíz szakosztály osztozott az egyéni és kilenc a csapatbajnoki címeken. A legtöbb győzelmet, szám szerint ötöt a VEDAC atlétái szerezték. A női versenyek a felsőbb korcsoportokban az esélyesek biztos győzelmét hozták. Papp Krisztina, Czebei Réka és Gyürkés Viktória bajnoki címe egy pillanatig sem forgott veszélyben.



