Rendes Csaba bronzérmes lett az aquatlon-világbajnokságon
Rendes Csaba bronzérmes lett a triatlonos világbajnoki sorozat londoni döntőjének egyik előversenyén, a szerdai aquatlon-világbajnokságon.
A magyar versenyző harmadik helyen fejezte be az egy km-es úszást, melyet viszonylag nagy, több mint húsz másodperces előnnyel nyert meg a szlovákiai Varga Richard, mögötte pedig szinte egyszerre vágott neki a futásnak Rendes és a brit Richard Stannard.
2013 ITU multisport világbajnoki sorozat
A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) bejelentette, hogy a 2013-as ITU Téli Triatlon Világbajnokságot Cogne, Olaszország rendezi 2013 február 22-24. között. Ez a bajnokság lesz az első a hét eseményből álló ITU Multisport Világbajnokság 2013 sorozatban hét különböző országban és különböző sportágban.

"Nagyon örülünk, hogy ilyen sok Multisport esemény került a 2013-as naptárba" - mondta az ITU elnöke és a NOB tagja Marisol Casado. "Bár a triatlon a sarokköve a mi szervezetünknek, elkötelezettek vagyunk, hogy fejlesszük valamennyi Multisportágat, amelyeket eddig kicsit elhanyagoltunk. A növekedés ezekben a sportágakban nagyon fontos eszköz a haladás és a triatlon számára az egész világon. "
Magyar aquatlon arany a triatlon VB nyitószámában
Fantasztikus sikerrel kezdődött az budapesti triatlon világbajnokság, miután az esemény szerdai betétversenyén, az egy kilométer úszásból és 2,5 kilométer futásból álló ITU Aquatlon világbajnokságon egy arany-, három ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyar sportolók.
Új vélemények
-
Re: Szőnyi Ferenc 61 évesen dobogón Amerikában - önellátó ultrakerékpár
Kiemelt
2026. július 04
Fantasztikus fickó! Elképesztő eredményekkel. Hát... a mai magyar
... -
Re: Elsőre is sikeresen - Mészáros András tűzoltóként teljesítette az 54-es kihívást (+videó)
Kiemelt
2026. július 04
Elsőre azért nem mindenkinek sikerül ;-) Gratula!
-
Re: Warg Camino 55+5 L hátizsák – amikor az ultrakönnyű nem egyenlő a gyengével
Kiemelt
2026. július 04
A cégnek jó cuccai vannak, ez is szimpatikus darab. A vízállósága
... -
Re: Katalin hercegné (Princess of Wales) teljesítette a Three Peaks Challenge-et – három ország csúcsai és egy személyes ügy
Kiemelt
2026. július 04
Le a kalappal előtte! Mégha nem is "rekord", sokszor többet ér a saját
... -
Re: XTERRA Slovakia: magyar sikerek Selmecbánya ösvényein - Mester Bálint még mindig az élen a nemzetközi mezőnyben
Kiemelt
2026. július 04
Szép volt srácok!
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
Wermescher Ildikó világbajnok, Paál Emőke bronzérmes a Skyrunning Masters Világbajnokságon
-
Katalin hercegné (Princess of Wales) teljesítette a Three Peaks Challenge-et – három ország csúcsai és egy személyes ügy
-
XTERRA Slovakia: magyar sikerek Selmecbánya ösvényein - Mester Bálint még mindig az élen a nemzetközi mezőnyben
-
Warg Camino 55+5 L hátizsák – amikor az ultrakönnyű nem egyenlő a gyengével (+videó)
-
Elsőre is sikeresen - Mészáros András tűzoltóként teljesítette az 54-es kihívást (+videó)
-
Raktárból a világcsúcsig: ki az a Dmitry Klimov, aki 123 órán át nem szállt ki a Backyard Ultrából?
-
Ferenczi István második lett a Himalája „pokolkapujában” – magyar ezüst a The Hell Race 217 kilométeres magashegyi ultráján
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
Ethan Suplee nemcsak a kifogásokat dobta le - egy Titán életmódváltása
05 jún. 2026
-
54-es kihívás 2026 - nyomtalan útak, ahol a döntések mutatják az irányt
31 máj. 2026
-
XTERRA terepfutás, SzalamandRUN és UBM RedRun - Völgyi Ádám és Balázs beszámolója
14 jún. 2026
-
Youri Keulen brutalis Ironman debutálása bedöntötte Kona kvalifikációs trendjét
02 jún. 2026
-
A terepfutás még a népé – vagy már csak annak tűnik? Gondolatok Kilian Jornet figyelmeztetéséhez
29 jan. 2026
-
Pacific Land Forces Team Readiness Challenge: dzsungel, hátizsák, tájoló és csapatmunka Hawaiin (+videó)
04 máj. 2026
-
Állóképesség és kitartás – Mike Sadler, az SAS egyik alapítójának története
06 febr. 2026
-
Szőnyi Ferenc 61 évesen dobogón Amerikában - önellátó ultrakerékpár
24 jún. 2026
-
Raktárból a világcsúcsig: ki az a Dmitry Klimov, aki 123 órán át nem szállt ki a Backyard Ultrából?
27 jún. 2026
-
Sarah Ruggins bicajjal átszáguldott Európán: 6042 km, 9 ország, 13 nap - egy rekord, ami túlmutat a wattokon
23 jún. 2026
-
Együnk több disznóhúst, hogy megmentsük a... kit is?
23 jún. 2026
-
Ferenczi István második lett a Himalája „pokolkapujában” – magyar ezüst a The Hell Race 217 kilométeres magashegyi ultráján
26 jún. 2026
-
A terepfutás még a népé – vagy már csak annak tűnik? Gondolatok Kilian Jornet figyelmeztetéséhez
29 jan. 2026
-
Barkley Marathons 2026, a Valentin napi mészárlás, amikor ismét a pálya győzött
16 febr. 2026
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi…
Szerző Bence
Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát?
Szerző Iguana
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.…
Szerző Tóth Viktor
Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb.
Szerző Tóth Viktor
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
Blog
-
Teszt: DenkMit és Ecover Mosópor
15 márc. 2010Hozzászólás: HozzászólásA DM márka mosóporok, vagyis a Denkmit tisztítószerek, nagyon nagy százalékban lebomlók, mind a természet, mind a bőrünk számára barátságos…
Edzések, felszerelések
Szerkesztői TOP lista
- Tóth Viktor (3696) Wermescher Ildikó világbajnok, Paál Emőke bronzérmes a Skyrunning Masters Világbajnokságon (0 hozzászólások)
- Support (1) Fókusz, ízületvédelem, izomregeneráció – természetes háttértámogatás sportolóknak (0 hozzászólások)
- Viktor Outdoor (7) Hercegi lépések a világ tetején: Mohammed Al Saud az Everesten, egy csúcsra a Seven Summitstól (0 hozzászólások)
- Gyurkó Péter (7) Erdélyi terepduatlon kaland a X2S Superior TEAM színeiben (1 hozzászólás)
- Benkó László (1) MTB utánpótlás edzőtábor Pula (3 hozzászólások)
- Erdélyi Zsófia (10) Az első lépések Rió felé (1 hozzászólás)
- Korompay Réka (3) Sport a női időszámításban (3 hozzászólások)
- Boronkay Péter (1) Salomon Sonic Pro futócipő teszt (0 hozzászólások)
- Szabó Miklós (1) A téli erdő csodája (1 hozzászólás)
- Malomsoky Ildikó (32) Együnk több disznóhúst, hogy megmentsük a... kit is? (0 hozzászólások)
- Simonyi Petra (9) Azonnali visszajelzés a sportban: hogyan változtatták meg az okosórák és appok az edzést? (0 hozzászólások)
- Szabó Tamás (9) Légzés, amit ma kevesen ismernek jól és sokan rosszul (2 hozzászólások)
- Timag Márton (3) HUAWEI WATCH GT Runner 2 sportóra premier (0 hozzászólások)
- Horváth György (1) A hős archetípus, a versenyzői hozzáállás (0 hozzászólások)
- Hírszerkesztő (52) Több ezren túráztak országszerte – tarolt a Rejtett Kincsek Túrái! (0 hozzászólások)
- Partics Peti (1) Partics Katalin és Partics Péter szenior öttusa világbajnokok a terepsportolók között (0 hozzászólások)
- Kércz Viktor (1) Madman Tim új szintre emelte a túrázást a High Route Pyrenees útvonalon (0 hozzászólások)



