Terepsport Hírfigyelő: norvég vasemberek, amerikai terepfutócsata, Ranger-pokol és Everest-jégfal (20260427)

Egyetlen hétbe belefért a teljes terepsport-univerzum: világszintű triatloncsaták, amerikai ultrafutó-parádé, katonai állóképességi őrület, magyar szabadtüdős világcsúcs és egy Everest-szezon, amelyet egy 30 méteres jégtorony állított meg.

Az elmúlt napokban a terepsport hírei megint bebizonyították, hogy az állóképességi sportokban nincs „normális hétvége”. Legfeljebb olyan, amikor az egyik ember 100 kilométert fut hegyen-völgyön, a másik 42 kilométert menetel hátizsákkal, a harmadik egy levegővel merül 105 méterre, a negyedik pedig az Everest alaptáborában nézi, hogy egy házméretű jégszörny mikor engedi tovább.

Kristian Blummenfelt ismét megmutatta, miért tartják a hosszútávú triatlon egyik legfélelmetesebb versenyzőjének: április 18-án megnyerte a Memorial Hermann IRONMAN Texas North American Championshipet 7:21:24-es idővel, miközben a nőknél honfitársa, Solveig Løvseth győzött, a férfiaknál pedig Casper Stornes is dobogóra állt. A texasi diadal nem csak önmagában hatalmas siker, hanem azért is, mert tökéletesen illeszkedik Blummenfelt március vége óta tartó menetelésébe: Geelong, Oceanside, Texas – három nagy győzelem, szinte megállás nélkül.

Kristian Blummenfelt pályacsúccsal nyerte meg az IRONMAN 70.3 Geelong férfiversenyét, miután szenzációs futással fordított a címvédő Jelle Geens és Hayden Wilde ellen. A norvég klasszis 3:30:24-es idővel ért célba, félmaratonja pedig a 70.3-as történelem egyik leggyorsabb részideje lett: 1:06:39.

Drága cipők, drága versenyek, drága hegyek? Kilian Jornet szerint rossz irányba tart a sportág.

Kilian Jornet – többszörös ultrafutó világbajnok, az alpesi minimalizmus egyik ikonja – az elmúlt években több interjúban és nyilvános megszólalásban is arra figyelmeztetett, hogy a terepfutás (trail running) egyre inkább elit, magas belépési költségű sporttá válik. Kritikája nem magát a fejlődést vagy a professzionalizálódást támadja, hanem azt, hogy a sport eltávolodik az egyszerű, természetközeli, szabad hozzáférésű gyökereitől.

Dévai Attila nem mindennapi sportoló. Idén a "The Brutal Extreme Triathlon" nevű walesi "Ironman" verseny dupla távján állt rajthoz, melyen  teljesítette az úszás (7,6 km), futás (84 km) teljes távját, azonban a szélsőséges körülmények - viharos szél, zuhogó eső és erős lehűlés - miatt a szervezők a kerékpár szakaszt rövidítették (a 360 km távot a 140 km-nél leállították) - ezen körülmények között végül 4. helyet ért célba.

Attila már több témában is szerepelt az elmúlt évek híreiben (a cikkben megtalálhatóak az utalások), most egy interjúban elmeséli a történetének egy kicsi, de annál érdekesebb részét. 

Mi tagadás, nekem sem a könyvelők voltak a hőseim, amikor kicsi voltam. Mintha mi, emberek úgy lennénk megalkotva, hogy erőpróbákon menjünk keresztül. Ez az érzés annyira erős, hogy bár naphosszat ülünk az irodában, az iskolapadban, vagy órákat töltünk a kocsiban híreket hallgatva, sokunknál eljön az a pont, amikor kitör a sötétből a belső gyermekünk eltemetett vágya, és kalandra éhesen beleveti magát a kihívásokba.

A Brutal Extreme Triathlon nevét nem véletlenül viseli: a szervezők és a résztvevők is gyakran emlegetik „a világ egyik legkeményebb triatlonjaként”. A helyszín az impozáns Snowdonia régió, a kiindulópont a Llyn Padarn nevű tó, majd a kerékpáros és futószakaszok hegyekkel, időjárási viszontagságokkal és meredek emelkedőkkel tarkítva. A dupla Ironman távon két magyar is sikeresen célba ért: Dévai Attila 4., Lakatos Gábor a 8. helyen.

Az Ironman World Championship nizzai futamán szemtanúi lehettünk annak, amit minden triatlon rajongó maximum csak elképzelni mert: Casper Stornes első világbajnoki címét szerezte meg — méghozzá tiszta norvég dobogóval: Gustav Iden lett a második, Kristian Blummenfelt a harmadik.

Az Ironman World Championship minden évben az állóképességi sportok szentélye: itt dől el, ki az, aki nemcsak testben, hanem lélekben is a legerősebb. A hawaii Kona szigetének ikonikus hője és szelei, vagy épp az utóbbi évek európai helyszínei újra és újra próbára teszik a világ legjobb triatlonistáit. Az elmúlt esztendőkben azonban egy új, hűvös északi fuvallat söpört végig a sportágon: Norvégia.

Valerie E. Silk (1950–2025) - az IRONMAN és a triatlon sport szíve, lelke

Életének 74. évében, 2025. szeptember 7-én hagyta itt földi világunkat Valerie E. Silk, Florida szeretett, energikus alakja — alakja sokkal több, mint csak egy név az IRONMAN történetében — maga a sportág szíve és lelke.

Egy korábbi királyi tengerészgyalogos Mitch Hutchcraft teljesítette a Mount Everest megmászását, de nem a hagyományos módon – ő a “történelem leghosszabb megmászásaként” írja le, hiszen Nagy-Britanniából úszott, kerékpározott és futott mielőtt nekivágott a csúcs meghódításának.

Fantasztikusan sikerült a szombati világkupaverseny a triatlonos Kropkó Márta és testvére, Márton számára a kínai Csengtuban. A sportág magyar legendájának, Kropkó Péternek a legidősebb gyermeke, Márta a 8., míg az idősebb fiútestvér, Márton a 9. helyen végzett a legjobbak között úgy, hogy mindketten egyéni csúcsot futottak 10 kilométeren. Kropkó Mártonnak ráadásul élete első olimpiai távú világkupaversenyén sikerült ilyen kiváló eredményt elérni, illetve megelőzni jóval rutinosabb honfitársait, a kétszeres olimpikon Bicsák Bencét (13.) és Dévay Márkot (18.).

A kanadai ultrasportoló, Shanda Hill rendkívüli teljesítményt ért el: egyetlen nőként teljesítette a dél-afrikai deka ultra-triatlont Gariep Damban, és ezzel az összett második helyen ért célba. Hill elképesztő távot tett meg: 38 km úszás, 1800 km kerékpározás és 422 km futás, 279 óra 30 perc alatt ért célba.