Benkó Barbara és Parti András a londoni finisben, cél a top 20
A londoni olimpia – melyre két éves kvalifikációs időszak után lehetett kvótát szerezni – az első, hogy egy magyar férfi és női hegyikerekes is rajthoz állhat az ötkarikás játékok mezőnyében. Londonban hazánkat Parti András (EuroOne Waberer’s Cube Pro MTB Team) és a még U23-as korú Benkó Barbara (Focus-MIG Team) fogja képviselni.
A hegyikerékpározás (mountain bike) 1996-tól olimpiai sportág. Atlantában nem állt rajthoz magyar versenyző, 2004-ben, Athénban Vinczeffy Zsolt – első magyar indulóként – 43. lett, 2008-ban, Pekingben Parti András a 23. helyen ért célba.
A női mezőnyt augusztus 11-én 30-an, a férfit augusztus 12-én 50-en fogják alkotni. Az olimpiai-krossz (XCO) versenyszámban a kijelölt, közel 5 kilométeres, mintegy 200 méter szintkülönbségű körpályán a versenyidő másfél-két óra lesz.
Benkó Barbara a londoni finisben negyedik az amerikai XCO-világkupán
Az olimpiai kvótás Benkó Barbara U23-as negyedik helyezése jelenti a legjobb magyar eredményt az amerikai Windhamben, hétvégén megrendezett olimpiai-krossz világkupán. A hegyikerékpáros sorozat hatodik állomását jelentő viadalon a szintén londoni résztvevő Parti András a férfiaknál 63., az U23-as Juhász Zsolt 20. lett.
A 22 esztendős Benkó Barbara (Focus MIG Team) a svájci Jolanda Neff mögött hat perces hátránnyal célba érve, 50 világranglista-pontot gyűjtve lett negyedik.
Megvan a férfi MTB olimpiai kvóta, Parti András utazhat Londonba
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) május 23-án hivatalosan közzétette a londoni olimpiára hegyikerékpározásban kvalifikációt szerző nemzeteket. A felsorolás alapján Magyarország a férfiak mezőnyében indíthat versenyzőt; az már korábban kiderült, kvóta esetén Parti András (EuroOne-Waberer’s Cube Pro MTB Team) utazik Londonba.
A sorrendet a két kvalifikációs időszakban megszerzett összpontok alapján számolták. A férfiaknál az első 24, nőknél 18 ország zárt kvalifikációt érő helyen; a magyar férfiak 20. (2011-ben 20. hely, 2012-ben 22. hely), a nők 19. (2011-ben 14., 2012-ben 19.) helyen zártak, így utóbbiak éppen lecsúsztak az ötkarikás játékokról.
Olimpia MTB számában Parti és Benkó a magyar indulók (videó)
Kolozsváron került sor a mountain bike olimpiai válogatóversenyek második futamára, az UCI C1 Maros Bike XCO Cup-ra. A hazai kvótafutó versenyzőink a múlt hetihez hasonló eredményekkel tértek haza, ezzel férfiaknál és nőknél is eldőlt az olimpiai kvóta sorsa.
A három fordulós sorozat első futama a szerbiai Újvidéken kezdődött, ma a romániai Kolozsváron folytatódott és május 6-án zárul.
A hazai kvótafutók közül mindannyian rajthoz álltak: Benkó Barbara (Focus MIG Team), Dósa Eszter (Vitalitás SE), Módos Gabriella (Merida Maraton – CST) valamint Buruczki Szilárd (Merida Kőbánya TC), Juhász Zsolt és Parti András (EuroOne-Waberer’s Pro MTB Team).
Újabb pontokkal közelebb az olimpiához – 6. a Dósa, Módos női páros a spanyol többnaposon
Az olimpiai kvalifikációhoz szükséges újabb világranglista-pontokkal gyarapodva, hat szakaszt után, összetett hatodik helyen zárt a Dósa Eszter (Vitalitás SE) és Módos Gabriella (Merida Maraton Team-CST) alkotta páros az S2-es kategóriájú, Andalucia Bike Race elnevezésű spanyolországi hegyikerékpár-versenyen.
„ Több mint 24,5 órát töltöttünk nyeregben, ez a hatodik helyre lett elegendő összetettben, hozzáteszem, minden nap így zártunk. Ezzel az eredményünkkel fejenként 45 világranglista-pontot szereztünk a nemzetnek, azaz összesen 90-et, közelebb kerülve így az olimpiai kvalifikációhoz. Sportágunkban május végéig van még lehetőség a londoni pontgyűjtésre" – nyilatkozta az eredményhirdetés után Módos Gabriella.
Kerékpáros hírek – olimpiai pontgyűjtés Kanadában, maraton OB Visegrádon
Az elmúlt hétvégén a magyar olimpiai krossz válogatott kanadai, a triálos Hegedűs László franciaországi világkupán állt rajthoz. A maratoni és a Four Cross szakágak hegyikerekesei számára itthon magyar bajnokságot szerveztek.
Az olimpiai számban a kanadai Mount Saint Anne-ban rendeztek világkupát. A magyarok közül a felnőtt mezőnyben Parti András (EuroOne-Cube Pro MTB Team), 47., U23-ban Benkó Barbara (Focus MIG Team) 6., Juhász Zsolt (EuroOne-Cube Pro MTB Team) 11. lett. A válogatott szereplése újabb világranglista-pontokat eredményezett: Parti 21, Benkó 35, míg Juhász 20 pontot gyűjtött.
Olimpiai MTB futamon dél-afrikában a magyar válogatott
A dél-afrikai Pietermaritzburgban kerül sor a húsvéti hétvégén az idei első hegyikerékpáros olimpiai-krossz világkupa-futamra. A versenyen magyar kerekesek is rajthoz állnak.
A 2012-es Olimpiai Játékok hegyikerékpáros, olimpiai-krossz versenyszámára két kvalifikációs időszak eredményei alapján a nemzetek kvalifikálhatnak. Az első a 2010. május 23. és 2011. május 22., a második a 2011. május 23. és 2012. május 22. közötti időszak.
Benkó Barbi újabb MTB sikere Izraelben
Benkó Barbara újabb győzelmet szerzett Izraelben, ezúttal az UCI C2 minősítésű olimpiai-krossz futamon bizonyult a legjobbnak Misgav városában.
A múlt heti sikeres hétvége után – egy győzelem és egy 2. hely – ez már a 3. dobogós eredmény, ami újabb 30 ranglista pontot jelent.