Öntsünk tiszta vizet az OCR poharába Dr. Maklári-Papp Judittal
Dr. Maklári-Papp Juditot több okból kerestem meg 2024 végén, de talán a legfontosabb – és legkülönlegesebb – az az, hogy hivatalosan ( és nemcsak jogászként) ő képviseli a magyar OCR sportot a nemzetközi Szövetségben, sőt a nemzetközi sportéletben is több helyen és formában. Emellett Judit továbbra is fantasztikusan aktív és eredményes sportoló, akinek komoly tervei vannak a közel és távolabbi jövőben. Érdekes beszélgetésnek ígérkezik, vágjunk bele...
Strommer megvédte bajnoki címét - OCR Európa bajnokság 2024
Olaszország adott otthont a 2024-es OCR Európa bajnokságnak, ahol a magyar csapat több, mint 50 fővel vett részt szinte minden korosztályban. A 4 napos rendezvény legnagyobb győztesei a hollandok voltak, ami nem is meglepő, hiszen az OCR vagy annak különböző fajtái már több évtizedes múlttal rendelkeznek náluk. A magyar csapat is több dobogós helyezettet ünnepelhetett mind a férfiak, mind a nők között.
Új nemzetközi World OCR szövetség alakult Svájcban magyar alapítókkal
2024. március 3-tól a World OCR – Federation Internationale de Course á Obstacle (FICO) hivatalos néven bejegyzett – nemzetközi szabályozó testületként fog működni, amely irányítja az akadálysportok egy külön változatának fejlesztését és elismerési folyamatát, amelynek a neve "akadályfutás", más néven OCR.
Lausanne, Canton de Vaud, Switzerland
Ian Adamson, a FISO elnöke Budapesten - új perspektíva az akadálysport és az öttusa együttműködése
Ian Adamson, a Nemzetközi Akadálysport Szövetség (FISO) elnöke vasárnap a budapesti öttusa világkupa-verseny kapcsán hazánkban járt, ez alkalomból találkozott a Magyar OCR Szövetség vezetőségével, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság új vezetőivel, többek között Gyulay Zsolt elnökkel és Fábián László főtitkárral is.
A magyar szövetséget (HOCRA) az elnökségi tagok (Stépán Zsolt, Rozina Tamás, Tóth Viktor), a versenyzői bizottságból Maklári-Papp Judit, valamint a FISO versenybizottságának tagja Szabados Edit képviselték és közel két órás kötetlen beszélgetésben vázolták a HOCRA helyzetét, terveit, lehetőségeit.
Project Unbreakable: a világ legnagyobb virtuális versenye május 30-31-én – a 10 éves Spartan Race és a World OCR együttműködésével
A világ egyik legnagyobb extrém sport rendezvénysorozata, a Spartan Race tízéves évfordulójának a küszöbén létrehozta legnagyobb virtuális versenyét, amelyet május 30-31-én rendeznek meg, 140 országban 1 millió résztvevőt célozva meg.