Edzés
A verseny nem a rajtvonalnál kezdődik
Az újév, amit január elsején elkezdtünk, már lassan a régi lesz. Ennek sajátossága, az is, hogy az akkori fogadalmak már lassan kezdenek a feledés ködös, homályába veszni. Most kell megrázni, megemberelni magát az embernek, ki fogadalmat tett magának, világnak és azt a lendületet tovább vinni. Kinek-kinek akaraterő függvényében új lendületet adni, van, akinek csak lendületben tartani, az Önmagában rejlő erőt, kitartást. Most kell tenni azért, amit akkor azon a fátyolos éjszakán, vagy már azon a karcos reggelen tettünk. Miszerint leadok a testtömegemből, felkapok egy kis izmot. Tónusosabbá teszem a sziluettemet, meg reformizálom az életmódomat, beiktatom a mozgás a mindennapjaimba… és…
szerda, 18 február 2015
Hozzászólás: Hozzászólás
Folyadékpótlás a mindennapokban, edzésen és versenyen Nahrin Iso-teával
A edzéseken és versenyeken minden sportolónak fontos, hogy a megfelelő folyadékpótlásról gondoskodjon. A tiszta víz a legfontosabb (a "tiszta" kiemelt jelentőségű), de a legtöbb esetben szükséges kiegészíteni ezt olyan itallal, amely több, a szervezet számára fontos összetevőt is tartalmaz. A hangsúly a "kiegészítésen" van, hiszen csak ilyen italokkal sem szabad terhelni a szervezetet! Ebben a kérdésben vizsgáljuk meg a Nahrin cég termékeit. Az életkor előrehaladtával a szervezet víztartalma csökken. Legnagyobb csecsemőkorban, csaknem 75%, míg legkisebb időskorban, nagyjából 50%. Ez a két korcsoport a legveszélyeztetettebb a kiszáradás szempontjából. Kevésbé érzik a szomjúságot, ezért gyakran kell kínálni őket folyadékkal.
vasárnap, 20 július 2014
Hozzászólás: Hozzászólás
Több, mint egy sportital, Iso-tea a Nahrintól
Számos felmérés igazolja, hogy a mozgásnak betegségmegelőző szerepe van, s a helyes táplálkozással együtt segít az ideális testtömeg megtartásában, elérésében. Ezek ismeretében meg kell állapítanunk, hogy a sportnak valamilyen formában jelen kell lennie az életünkben. Ha valaki elhatározza, hogy sportolni kezd, s eddig kiegyensúlyozottan táplálkozott, akkor ezek után sem kell másképpen tennie, hiszen a sportolók számára ajánlott étrend semmiben sem különbözik az egészséges táplálkozás irányelveitől. Természetesen vannak ezt befolyásoló tényezők, például ha valaki versenyszerűen vagy éppen szabadidejében sportol, s azt milyen intenzitással végzi. Az egészséges táplálkozástól való eltérés a nagyobb energiaigényben mutatkozik meg, de nő az ásványianyag- és vitaminszükséglet is.…
csütörtök, 10 július 2014
Hozzászólás: Hozzászólás
Recept - az ultrafutó Kilian Jornet vegán sportitala
Kilian Jornet, a Salomon fiatal terepfutója már 20 évesen legendává vált 2008-ban. Azóta ez a legenda nem csökkent, sőt Kilian hozzáállása és mentalitása tömegeket mozgat meg. Lássuk az egyik titkát, amivel évek óta segíti a teljesítmény fokozását. Kilian nemcsak az edzésmódszerekben, hanem a táplálkozásban is újat mutat az edzőknek és a versenyzőknek. Itt az egyik kedvence, a "Paradicsom, paprika, uborka gazpacho" receptje következik.
csütörtök, 03 július 2014
Hozzászólás: Hozzászólás
Autogén tréning sportolóknak - 2 óra alvás 10 perc alatt
Az autogén tréninget sokan úgy ismerik: 2-3 óra alvás 10 perc alatt. Az autogén tréning az egyik leghatékonyabb és egyben a legmélyebben kutatott, orvosilag is alátámasztott relaxációs módszer, amely erősíti a test természetes, öngyógyító mechanizmusait. Relaxálnak a katonák, az űrhajósok, az orvosok, a pszichológusok és a sportolók is az extramegterhelő stresszhelyzetek megfelelő kezeléséért, de több iskolában a diákok a nap kezdetén a memóriájuk fejlesztésére, a kismamák a szülésfelkészítésen és a szülés alatt is. Az autogén tréning célja a szorongás testi és lelki tüneteinek megszüntetése, a stressz csökkentése, a lelki béke megteremtése, a pszichotónus (lelki alapfeszültségi szint) áthangolása és a pszichovegetatív…
szombat, 15 március 2014
Hozzászólás: Hozzászólás
A napi két edzés előnyei és hátrányai
A napi dupla futás sok előnnyel jár, de korántsem ajánlható mindenki számára. Azoknak, akik komoly futómúlttal és sok kilométerrel rendelkeznek, valamint jó az egészségi állapotuk egészen bizonyosan tud új távlatokat nyitni a jól beosztott kétszeres edzés. Azoknak, akik a fenti feltételekkel nem rendelkeznek, csak nagyon óvatosan vagy egyáltalán nem ajánlható. A profi futók szinte mindengyike edz naponta két alkalommal (ez más sportágakban is megszokott), de mindig nagyon fontos az edzések közötti pihenés, az edzések elosztása időben és intenzitásban - az ilyen szélsőséges terhelés mellett különösen hangsúlyozottan kell figyelni a nyújtásra és a táplálkozásra. A napi két edzés elkezdése nagyon egyénfüggő,…
hétfő, 06 január 2014
Hozzászólás: Hozzászólás
Mentális edzés, nemcsak a fizikai erő számít
Érdekes tapasztalat volt számomra, hogy még a sportolók többségének is teljesen ismeretlen a mentális edzés kifejezés. Legtöbben azt gondolják, hogy ez valamiféle agytorna, amitől okosabbak lesznek. A jó és a rossz hírem ugyanaz: ez nem agytorna. Rossz hír, mert sajna nem leszel tőle okosabb, a jó hír viszont az, hogy edzettebb igen. A következőről van szó. Az idegekkel felvértezett izomkötegek vegyi folyamatai ugyan befolyásolják a gondolatok segítségével az izmok összehúzódását és elernyedését, valójában ennél mégis sokkal többről van itt szó.
hétfő, 16 december 2013
Hozzászólás: Hozzászólás
A szokás hatalma – hogyan készüljünk, edzünk a nagy kihívásokra (+videó)
Hogyan lett Michael Phelps idegrendszeri betegsége ellenére lett olimpiai bajnok? Hogyan képesek egyes emberek emberfeletti teljesítményre a vadonban távol minden civilizációtól? Valószínű, hogy a Londoni Olimpia volt az utolsó, amikor Michael Phelpst úszni láthattuk. A 27 éves fiú, aki 18 aranyérmet tudhat magáénak, visszavonult. Többszörösen betakarította a mögötte álló húsz évi kemény munka termését, és most azt tervezi, hogy beutazza a világot, de nem úgy, mint versenyző. „Azt akarom látni amit a turisták.”-nyilatkozta Londoni győzelmei után. Hogyan volt képes ez a fiú ilyen fiatalon ennyi mindent elérni. Mondhatjuk, hogy az adottságai miatt, de minden élsportolónak kitűnő adottságai vannak. Mivel emelkedik…
vasárnap, 15 december 2013
Hozzászólás: Hozzászólás
Tippek az alapozáshoz és a versenyformához
Mindannyian tudjuk, hogy a téli edzések nem könnyűek, sok problémával járnak, de azt is tudjuk, hogy menniyre fontosak az éves felkészülésben. Ugyan a napok rövidebbek, hidegebbek és sok tekintetben nehezebbek, ugyanakkor van mód arra, hogy színesítsük, sőt kiemelten hatékonnyá tegyük ezt az időszakot. 1. Jó kezdés: a célok kitűzése A hosszútávú tervezés, a célok kitűzése elsődleges fontosságú. Nem kell megijedni, ezek a célok nem feltétlenül kell, hogy valamilyen nagy versenyhez / teljesítményhez kapcsolódjanak, ugyanakkor a fejlődéshez és a motivációhoz szükséges egy, esetleg több cél. A cél lehet verseny teljesítése (itt kiemelten fontos a "mikor"), egy adott táv teljesítése (mindegy milyen…
kedd, 10 december 2013
Hozzászólás: Hozzászólás
Interjú - edzésben Lesley Paterson XTERRA és tereptriatlon világbajnokkal
A terepsport.hu interjú sorozata Lesley Paterson skót terepfutó és tereptriatlon versenyzővel indul. Miért éppen vele? Jogos kérdés, de Lesley különleges jelenség a terepsportok világában - nemcsak mint sportoló, hanem mint magánember is. Ez a cikk elolvasása után már nem is lesz kétséges... Rövid bemutatás: Lesley Paterson skót multisportoló, XTERRA és ITU tereptriatlon világbajnok, ITU junior duatlon világbajnoki ezüstérmes, többszörös angol terepfutó bajnok. Civilben pedig tv és mozi forgatókönyveket ír, többek között a HBO csatornának. Jelenleg egy hollywoodi projecten dolgozik. Futóként és tereptriatlonistaként a legkülönlegesebb és legfigyelemreméltóbb vonása, hogy a profi mezőnyben is a legjobb férfiak futóidejével vetekszik a tempója, ami…
szombat, 07 december 2013
Hozzászólás: Hozzászólás
Táplálkozási tanácsok az állóképességi sportolóknak - terepsport, Ironman
Minden sportolónak figyelnie kell a táplákozására, ami a terhelés miatt más, mint egy nemsportoló társának. Azonban az állóképességi sportolóknak külön figyelniük kell a hosszú ideig tartó terhelésből adódó extra igényekre. Ebben szeretne cikksorozatunk segíteni, amely az X2S TEAM sportolóinak, versenyzőinek tapasztalatait használja fel az elmúlt 10 év több, mint 2000 eseményére alapozva. Alapszabály: a táplálkozási szokások változtatását soha ne egy nagy verseny előttre időzítsük! Minden újítás, változtatás legalább 4-7 napos megfigyeléssel induljon - hogyan viselkedik szervezetünk edzés, sportolás közben, hogyan érezzük teljesítményünkon a változást. Azt azonban tudnunk kell, hogy a változások igazi hatása nagyon ritkán jelenik meg 1 héten belül.…
kedd, 26 november 2013
Hozzászólás: Hozzászólás
Források, a terepfutók és túrázók rejtett erőtartalékai
Az erdőben futva, túrázva ritkán, de azért találkozunk forrásokkal. Sajnos nehéz szívvel mondom, hogy akármelyik patakból, akármikor nem lehet csak úgy iszogatni az erdőben. Ehhez ma már túl szennyezettek még a hegyi folyók és patakok is. Persze az „élj bátran” elmélet alapján iszogassunk csak, véletlenek nincsenek, tündérek pedig vannak (ezt minden rendszeres erdőjáró tudja, mert ott gyakrabban lehet érezni a jelenlétüket), így végül is egy forrásból ihatunk, ha nincsen más lehetőség, de egy patak már komolyabb körültekintést igényel.
csütörtök, 21 november 2013
Hozzászólás: Hozzászólás



