Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2019. november 13. Szerda  Ma Szilvia napja van.  

Outdoor

Az Everestre Budapestről gimnazistaként - interjú Kalmár Sára hegymászóval

Kalmár Sára fiatal budapesti lány. Akár hétköznapi tinédzser is lehetne, hiszen nincsenek látványos külső, feltűnő ismertető jegyei. De aki kicsit is megismeri, annak eláll a lélegzete. Sára gimnazistaként nemcsak eredményes sportmászó, hegymászó, sziklamászó, síoktató, emellett rendszeresen szerepel színpadon és azt sem sokan mondhatják el magukról, hogy ilyen fiatalon nemzetközi segélygyűjtő akciót szerveztek, amelyet aztán személyesen juttattak célba a világ másik felén.
péntek, 05 február 2016

A Spartan Race akadályfutó sorozat első téli magyar dobogósa - interjú Gyurcsó Andreával

Gyurcsó Andrea az utóbbi évek egyik felfedezettje, aki az akadályfutó versenyeken rendre a legjobbak között ér a célba. Az idei első téli Spartan race versenyen az elit nők között megszerezte a bronzérmet. Tavalyi eredményei között a Runnung Warriors győzelmei mellett az eplényi Spartan Race Super elit 4. helye volt kiemelkedő. A versenyekről, a sportról, a hétköznapokról beszélgettünk vele. Sőt még receptet is adott a versenyzőknek!
szerda, 27 január 2016

Spartan Race akadályfutó világbajnokság 2016 - a festői Lake Tahoe mellett

Január 15-én, Bostonban a Spartan Race, a világ elsőszámú akadályversenye bejelentette, hogy a Squaw Valley méltán híres sípályáin, Kalifornia és Nevada határán, az 1879 méter magasan fekvő Lake Tahoe mellett rendezik meg az idén a Reebok Spartan Race Világbajnokságot, 2016 október 1-jén.
kedd, 19 január 2016

Különleges hősök a terepen - Göran Kropp, kerékpárral a Mount Everestre

Mai extrém sport témánk egy különleges svéd srác Göran Kropp nem mindennapi teljesítménye: bicajjal eltekert Svédországból Nepálba, ott szólóban oxigén palack nélkül megmászta a Mount Everestet, majd bicajjal visszatekert Svédországba! Egyedül. Mindezt 1995-1996 között teljesítette.
hétfő, 11 január 2016

Douglas Tompkins a The North Face alapítója kajakbalesetben hunyt el Chilében

A The North Face alapítója, az outdoor és divat mágus Douglas Tompkins 72 éves korában Chilében vadvízi kajakozás közben egy baleset során életét vesztette. Kevesen tudják, hogy a divatvilág híres ESPRIT márkája és több organikus földművelési és természetvédelmi kísérlet is az ő nevéhez köthető.
szerda, 09 december 2015

Peter Ziska a Spartan Race akadályfutás európai csillaga

Peter Ziska a Spartan Race európai sorozatának egyik legeredményesebb versenyzője, nemzetközi szinten is magasan jegyzett sportoló (2015 második felében a világranglista második helyén áll).
péntek, 06 november 2015

Magyar férfi bronz és csapat ezüst a Spartan Race extrém akadályfutás zárófutamán

Eplényben második alkalommal rendezték meg a Spartan Race extrém akadályfutást, most a „super” elnevezésű középtávon. A férfiaknál Tóth Ádám szerezte meg a bronzérmet, a csapatversenyben pedig a Running Warriors X2S TEAM csapat állhatott a dobogó második fokára.
vasárnap, 25 október 2015

Éjszakai akadályfutás is lesz az októberi Runninig Warriors versenyen

Aki a Running Warriors pályát legyőzi kitágítja határait és legyőzi önmagát! És ami talán  a legfontosabb, hogy másokat is segít ebben! Hogy hogyan? Nézd meg a videót, a Bátor Tábor meghívóját!
szerda, 30 szeptember 2015

Világkupa bronzérmet szereztek az ejtőernyősök

Harmadik lett a magyar csapat a svájci Locarnóban megrendezett ejtőernyős célbaugró Világkupán. A Kollár Gábor, Bánszki Tamás, Hirschler Gábor, Gál Szabolcs, Asztalos István alkotta együttes ezzel összetettben is dobogóra állt.
szerda, 30 szeptember 2015

Nepál kitiltaná a kezdő mászókat az Everestről

Kitiltaná a kezdő hegymászókat a nepáli kormány a világ legmagasabb csúcsáról és számos korlátozást vezetne be. A Mount Everestet évente több százan másszák meg a kiépített útvonalnak és a serpa segítőknek köszönhetően, viszont a több ezres próbálkozó miatt többször forgalmi dugó alakul ki a csúcs alatt, ami számos fagyást és több ízben halálos balesetet jelentett.
szerda, 30 szeptember 2015

Running Warriors, az akadályfutás, ami mindent próbára tesz (+videó)

Egy táv,ami mindenkinek azonos. Az idő, mely mindenkinek egyformán ketyeg. A teljesítőképesség a differencia,a képesség ahogy kezeljük,ha ilyen természetű nehézségek sorakoznak előttünk… Ez az A Hely,ahol a hétköznapok hősei születnek. 2015. október 3-án a szandaváraljai crosspályán újabb kihívásban lehet részetek. Ilyen még nem volt! A Predátor pályán éjszaka is megmutathatod ki lakozik benned!  
péntek, 18 szeptember 2015

Első magyar megmászás Mount Nun csúcson

2015. augusztus 16-án, helyi idő szerint 13 óra 15 perckor a magyar Mt. Nun expedíció alpesi csapatának tagjai, Ágoston Viktor, Maku László, Markos Huba és Szász László első magyarokként felértek a Nun csúcsára, 7135m-re. A csúcstámadás 7 óra mászással sikerült! 
kedd, 18 augusztus 2015

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Timon Tóth videója. Szerintem CSÚCS lett! 🏆😎💪 Kinek tetszik még? https://t.co/6C1wtZQ7bW
Estére egy igazi zenei csemege... perform'nsz a javából 😎😎😎 Ukulelén egy nagyszerűen improvzált és előadott válogat… https://t.co/iHUHceoiSw
Ahogyan egy igazi NŐ a bundát hordja <3 https://t.co/ePBT52qJ5s

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)