Tóth Viktor
A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.
1999 óta vegán sportoló, edző. Tereptriatlon korosztályos Európa-bajnoki dobogós, Európa-kupa ezüstérmes, többszörös országos bajnok.
2012 óta az OCR sport magyarországi bevezetésén dolgozik, többszörös Spartan dobogós. 2016-ban alapítója a Magyar OCR Szövetségnek (HOCRA), azóta is aktív szerepet játszik a sportág fejlődésében, a szövetségi munkában.
Két születésüktől vegán gyermek édesapja.
Véd a rák ellen a vegetáriánus étrend?
Ötvenezernél több férfi és nő adatainak tanulmányozása alapján brit kutatók megállapították, hogy a húsmentesen étkezők közül kevesebben kaptak rákot. A kutatók a kilencvenes években választották ki Nagy-Britanniában a 20 és 89 év közötti önkénteseket, akiknek egészségi állapotát nyomon követték - olvasható a BBC hírportálján. Tim Key, az Oxfordi Egyetem epidemiológusa és munkatársai négy csoportba osztották a tanulmány résztvevőit étrendjük alapján: húsevőkre, halevőkre, (tejtermékeket is fogyasztó) lakto-vegetáriánusokra és teljesen vegetáriánusokra. Tavaszi immunerősítés
A jó minőségű ezüstkolloid a vizsgált 650 féle mikroorganizmus közül – a Science Digest magazin írása szerint – 6 percen belül minden kórokozót elpusztít, miközben egy antibiotikum legfeljebb csak féltucatnyi organizmust képes megölni. Vírus-és gombaölő hatása mellett maga a felfedező, Robert O. Becker jelentése szerint elősegíti a bőr és más finom szövetek újraképződését, ráadásul sterilen is tartja azokat, a legújabb kutatások alapján pedig a májban sejtregeneráló hatását is kifejti. Eladási trükkök a pénztárzónában
„Csak még ezt a kólát, ha már itt van!” Ismerős mondat a kasszánál kígyózó sorra gondolva? A pénztárzónák eladási stratégiája marketinges és gyerekpszichológus szemmel. A Tudatos Vásárló cikke a vásárlókat "mézesmadzaggal" csábító trükkökről.Egy pohár bor ökológiai lábnyoma
Egy New yorki borkedvelő, Tyler Colman egy este, bort kortyolgatva azon gondolkodott el, hogy mekkora hatása is lehet annak a különösen nehéz palackú üveg bornak, ami egyébként éppen Dél-Amerikából származott. Ez a gondolat arra ösztökélte, hogy körülnézzen a bor előállításának háza táján, a szőlőtőkéktől a boros poharakig, és hogy megtudja, "a bor által hozzánk megtett útja hogyan járul hozzá az ökológiai lábnyomához". Tovább élnek, akik csak éjszaka alszanak
Azok az idős emberek, akik napközben is többnyire álmosak, elalszanak, gyakrabban halnak meg szív- és érbetegségben, mint azok, akik nappal tevékenyek és csak éjszaka térnek nyugovóra. A francia Három Város tanulmány eredményeit a nemzetközi szakfolyóirat, a Stroke közölte. Veszélyesek az orrcseppek?
Az ártalmatlannak tűnő orrcseppek ezreket tesznek függővé, akik sokszor csak nagy erőfeszítéssel tudnak leszokni a szabad légzést biztosító szerekről – írja a Der Spiegel. Nátha esetén eleinte áldás lehet az orrspray, hatása ugyanis már néhány perc múlva érezhető: összehúzdnak az orrüregek barlangostestjei, a beteg újra szabadon lélegezhet. Csakhogy minden újabb adaggal nő az ellenhatás kialakulásának kockázata. Amikor ugyanis néhány óra elteltével enyhül a készítmény hatása, a hiányérzet kiegyenlítésére az erek vérrel telítődnek, megduzzadnak, a légutak pedig jobban eltömődnek, mint azelőtt. S jöhet az újabb adag gyógyszer. Túlsúlyos a magyarok többsége, mégis keveset mozog
A magyarok 56 százaléka tartja magát túlsúlyosnak, közülük 18 százalék próbálkozik fogyókúrával, ami Európában messze a legalacsonyabb arány - tárta fel a Nielsen piackutató vállalat 52 országban - köztük Magyarországon - végzett felmérése.Reggeli cukorbomba - elhízott társadalom
Az Elhízás Elleni Nemzetközi Akciócsoport (International Obesity Taskforce) szerint a világon minden tizedik, mintegy 155 millió gyerek túlsúlyos. Az Egészségügyi Világszerve-zet (WHO) egyik tanulmánya szerint közülük minden nyolcadik még nem töltötte be ötödik életévét. Alga - az afa-alga pozitív hatásai
Ma az AFA alga népszerűsége egyre növekszik, hiszen emberek százezrei számolnak be az előnyök széles skálájáról. A vadon bőségesen termő AFA algát mintegy két évtizeddel ezelőtt fedezték fel egy érintetlen tisztaságú dél-oregoni tóban. Csíra - A beáztatott magok tápértéke
A száraz magokra viszonylag lassú anyagcsere jellemző, de amint éppen csak megnedvesítjük őket, hatalmas változások indulnak el bennük. A változások hatására a kifejlődő növény teljes tápértéke és tartalma pillanatok alatt a csírában megjelenik, hogy a növény kifejlődhessen. Olyan koncentrációban, amley késöbb már nem jellemző a kifejlett növényre.Szívinfarktushoz vezethet a közlekedési zaj
A nagy közlekedési zaj mellett élő emberek gyakrabban szenvednek el szívinfarktust, mint a csendesebb környéken élők - állítják tanulmányukban a svéd Karolinska Intézet orvoskutatói. Edzéstervek: lassíthatók az öregedési folyamatok
A narancsbőr, a laza kötőszövet, a széles csípő, a combra-, fenékre rakódó zsírpárnák elhelyezkedése nagyrészben genetikailag kódolt. Azonban természetesen léteznek olyan módszerek, amelyekkel lassíthatók az öregedési folyamatok, csökkenthető a zsírszövet mérete, feszesebbé tehető a fenék-, comb- és alsó lábszár izomzata. Felhalmozódhat a szervezetben a mérgező biszfenol
A palackokhoz és más háztartási tárgyakhoz használt polikarbonát műanyagok adaléka, a biszfenol-A (BPA) nevű mérgező vegyület tovább maradhat az emberi szervezetben, mint azt korábban feltételezték - állítják amerikai kutatók. A párkapcsolatról
A válások ma már gyakoribbak, mit egyes betegségek. Az emberek több mint fele legalább egyszer elválik, de van, aki ezt hobbiként űzi. Most arról próbálunk meg elgondolkodni, hogy mi a titka a jó párkapcsolatnak, következő cikkünkben pedig a kapcsolatok javításáról esik szó. Útifű maghéj (Psyllium Husk) – béltisztítás felsőfokon
A szervezet öntisztulási folyamatainak fontos része a belek megfelelő működése. Ez egyfelől azt jelenti, hogy a hasznos tápanyagok megfelelően felszívódnak, másfelől, hogy a salakanyagok viszont pangás nélkül végighaladnak a bélrendszeren és eltávoznak a szervezetből.



