Utazás Európában: legjobb nyaralóhelyek a turisták számára
Azok a magyarok, akik külföldi utazásban gondolkodnak, az esetek legnagyobb részében valószínűleg Európában fognak kirándulni. Már csak azért is, mert egy tengerentúli út anyagilag és időben sem annyira könnyen összehozható.
De nincs is ezzel baj, a legjobb nyaralóhelyek Európában a világ minden részéről vonzzák turisták ezreit. Az utazás Európában ráadásul nagyon könnyű és egyszerű, bárhova is utazzunk. A következőkben megnézünk néhány olyan utazási célpontot Európában, ahova mindenképpen érdemes mostanában ellátogatnia a magyar utazóknak is.
Sikerrel debütált a Kondenzgyík MTB Maraton Miskolcon
A hétvégi eső megnehezítette, de kedvüket nem szegte azon hegyikerékpárosok dolgát, akik rajthoz álltak június 10-én, a hagyományteremtő céllal megrendezett 1. Kondenzgyík Maraton elnevezésű országos rangsoroló versenyen.

A Maratoni Hétvége második versenynapján, melyet a Freeriderz SC rendezett, a váltókkal együtt kétszáznál többen álltak rajthoz. A rendkívül technikás pályán látványos küzdelmekben dőltek el a 28, 56 és 84 kilométeres futam helyezéseinek sorsa.
A Nagy András főrendező által dirigált házigazdák gondoltak a legkisebbekre is, olyannyira, hogy még az ovisok is tekerhettek egy jót, amíg a nagyok „harcoltak” az elemekkel, az emelkedőkkel, lejtőkkel és a sárral.
Mátra MTB maraton - X2S-KONA TEAM sikerek

Új vélemények
-
Re: 54-es kihívás 2026 - nyomtalan útak, ahol a döntések mutatják az irányt
Kiemelt
2026. június 06
Gratulálok minden célbaérőnek. Amit olvastam eddig erről a próbáról,
... -
Re: Tyler Andrews gyorsasági mászása az Everesten - 9 óra 55 perc alatt a világ tetejére
Kiemelt
2026. június 06
Ezek szerint ő nem került dugóba :-) Szirénával ment ;-)
-
Re: Youri Keulen brutalis Ironman debutálása bedöntötte Kona kvalifikációs trendjét
Kiemelt
2026. június 06
Döbbenetes, hogy nem is olyan régen, még a 9 órán belüli IM volt a
... -
Re: Ethan Suplee nemcsak a kifogásokat dobta le - egy Titán életmódváltása
Kiemelt
2026. június 06
Elképesztő! Igazából nem is az a lényeg, hogy most milyen, hanem az,
... -
Re: Tíz nap, 1217 kilométer, magyar diadal – Rakonczay Gábor megnyerte a Sri Chinmoy 10 napos ultramaratont Szófiában
Kiemelt
2026. május 27
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
Ethan Suplee nemcsak a kifogásokat dobta le - egy Titán életmódváltása
-
Youri Keulen brutalis Ironman debutálása bedöntötte Kona kvalifikációs trendjét
-
Tyler Andrews gyorsasági mászása az Everesten - 9 óra 55 perc alatt a világ tetejére
-
54-es kihívás 2026 - nyomtalan útak, ahol a döntések mutatják az irányt
-
Maraton autóval - Sam Flannery, aki egy jó ügy érdekében végighúzta a tonnás súlyt a teljes távon (+videó)
-
Zöldfülű június - erdő-mező superfood, az erdei szamóca
-
Terepsport Hírfigyelő: UTH sikerek, Everest-csodák, triatlonos lendület – és a sport éjsötét laboratóriuma (20260525)
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
Pacific Land Forces Team Readiness Challenge: dzsungel, hátizsák, tájoló és csapatmunka Hawaiin (+videó)
04 máj. 2026
-
Skimo (ski mountaineering) – a kerékpározás vad téli unokatestvére (+video)
17 febr. 2026
-
Boston maraton másképpen - TOUGH RUCK 42 km hátizsákolás
21 ápr. 2026
-
A terepfutás még a népé – vagy már csak annak tűnik? Gondolatok Kilian Jornet figyelmeztetéséhez
29 jan. 2026
-
Állóképesség és kitartás – Mike Sadler, az SAS egyik alapítójának története
06 febr. 2026
-
Extrém terepfutás a köbön – Sébastien Raichon és a Spine Race 100 órán belüli teljesítése
16 jan. 2026
-
54-es kihívás 2026 - nyomtalan útak, ahol a döntések mutatják az irányt
31 máj. 2026
-
A terepfutás még a népé – vagy már csak annak tűnik? Gondolatok Kilian Jornet figyelmeztetéséhez
29 jan. 2026
-
Barkley Marathons 2026, a Valentin napi mészárlás, amikor ismét a pálya győzött
16 febr. 2026
-
Mai napig 835 nap és 835 ultramaraton: az ügyvéd Shannon-Leigh Litt hihetetlen sorozata a 1000 napos világrekord felé tart
15 ápr. 2026
-
Állóképesség és kitartás – Mike Sadler, az SAS egyik alapítójának története
06 febr. 2026
-
Extrém maraton rekord – Mann Sharma, 9 nap, 42 ezer burpee, 42 km (+videó)
16 dec. 2025
-
Öngyógyítás az erdőben: a fűzfa (salix) - a gyulladáscsökkentő
11 febr. 2026
-
Extrém terepfutás a köbön – Sébastien Raichon és a Spine Race 100 órán belüli teljesítése
16 jan. 2026
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi…
Szerző Bence
Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát?
Szerző Iguana
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.…
Szerző Tóth Viktor
Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb.
Szerző Tóth Viktor
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
Blog
-
Teszt: NAROSAN vitamin étrend-kiegészítő család
25 okt. 2012Hozzászólás: HozzászólásMint azt tudjuk, az emberi test vitaminok bevitelére szorul. Ezekre a szervezetnek alapvetően szüksége van. A Nahrin Narosan családba tartozó…
Edzések, felszerelések
Szerkesztői TOP lista
- Tóth Viktor (3675) Ethan Suplee nemcsak a kifogásokat dobta le - egy Titán életmódváltása (0 hozzászólások)
- Support (1) Fókusz, ízületvédelem, izomregeneráció – természetes háttértámogatás sportolóknak (0 hozzászólások)
- Viktor Outdoor (6) HOKA közösségi futás a Szénás Körön - November 18. (0 hozzászólások)
- Gyurkó Péter (7) Erdélyi terepduatlon kaland a X2S Superior TEAM színeiben (1 hozzászólás)
- Benkó László (1) MTB utánpótlás edzőtábor Pula (3 hozzászólások)
- Erdélyi Zsófia (10) Az első lépések Rió felé (1 hozzászólás)
- Korompay Réka (3) Sport a női időszámításban (3 hozzászólások)
- Boronkay Péter (1) Salomon Sonic Pro futócipő teszt (0 hozzászólások)
- Szabó Miklós (1) A téli erdő csodája (1 hozzászólás)
- Malomsoky Ildikó (31) Zöldfülű június - erdő-mező superfood, az erdei szamóca (0 hozzászólások)
- Simonyi Petra (8) V Sport élő eredmények nyomon követése valós időben (0 hozzászólások)
- Szabó Tamás (9) Légzés, amit ma kevesen ismernek jól és sokan rosszul (2 hozzászólások)
- Timag Márton (3) HUAWEI WATCH GT Runner 2 sportóra premier (0 hozzászólások)
- Horváth György (1) A hős archetípus, a versenyzői hozzáállás (0 hozzászólások)
- Hírszerkesztő (52) Több ezren túráztak országszerte – tarolt a Rejtett Kincsek Túrái! (0 hozzászólások)
- Partics Peti (1) Partics Katalin és Partics Péter szenior öttusa világbajnokok a terepsportolók között (0 hozzászólások)
- Kércz Viktor (1) Madman Tim új szintre emelte a túrázást a High Route Pyrenees útvonalon (0 hozzászólások)



