Magyar triatlon váltó nyolcadik helyen a hamburgi VK futamon
Nyolcadikként ért célba a magyar váltó a triatlonosok világbajnoki sorozatának Hamburgban rendezett vasárnapi versenyén. A viadal eredményközlő oldala szerint a Faldum Gábor, Kuttor-Bragmayer Zsanett, Dévay Márk, Horváth Karolina Helga összeállítású csapat 1:22:42 óra alatt teljesítette a fejenként 300 méter úszásból, 7 kilométer kerékpározásból, valamint 1,75 kilométer futásból álló távot.
Tóth Tamás és Csomor Erika a triatlon olimpiai távú bajnok

Többen is tartottak attól, hogy az időjárási körülmények majd közbeszólnak, és nem lehet majd megtartani a versenyt, de szerencsére ez nem következett be. Ettől függetlenül változatos időjárási körülmények között zajlott az országos bajnokság.
A Balaton hőmérséklete mindössze 18 fokos volt, így neoprén ruhát nem hogy lehetett, de kellett is használni. Szükség is volt rá, mert különben biztosan kifagytak volna a vízből a versenyzők. Még így is akadtak olyanok, akiknek ez a vízhőmérséklet is hidegnek bizonyult.
Az elit férfiaknál, ahogyan a verseny előtt Anheuer Kristóf (Uniqa Team Újbuda) megígérte, erős iramot diktált az úszásnál, hogy egy kis előnyt szerezzen. Ez be is jött, csak nem számolt a nyíregyházi Molnár Ádámmal, az újpesti Bem Norberttel, a bajai Czigány Andrással és a tiszaújvárosi Balogh Mátéval, akik a két körös úszás után megelőzték.
Az Ironman 70.3 Texas versenyen Lance Armstrong helyezéséről célfotó döntött
Újabb állomásához érkezett Lance Armstrong 2012-es triatlon turnéja – a texasi féltávú versenyen (Memorial Hermann Ironman 70.3 Texas) indult, hazai pályán.
Hatalmas várakozás előzte meg a rajtot és a versenyt, hiszen Lance komoly erőket mozgósított a triatlon által elérhető médiában, hogy a rák ellen küzdő alapítványát segítse, támogassa. A texasi féltávú verseny az idény egyik kiemelt eseménye, a legerősebb versenyzők indultak rajta.
A magyarok közül három sportoló is rajtvonalhoz állt, Major József, Kuttor Csaba és Csőke Balázs.
Középtávú (70.3) triatlon VB - Raelert és Swallow győzelme, Kuttor 15.

TVK triatlon, Tiszaújváros 2007
A
világcsúcsot jelentő, zsinórban tizenegyedik alkalommal adott otthont
triatlon világkupa-futamnak augusztus 11-én, szombaton Tiszaújváros. A
11. BG TVK Triatlon Világkupára 35 országból érkeztek versenyzők. A
nőknél Samantha Warriner révén új-zélandi, míg a férfiaknál a
világranglistát vezető Javier Gomeznek köszönhetően spanyol siker
született.